mszp.hu | Belföld, Külföld
2021. február 28. 11:16

Koronavírus-helyzet: mentálhigiénés akciótervre van szükség!

Koronavírus-helyzet: mentálhigiénés akciótervre van szükség!
Olyasmiről vagyok kénytelen ismét írni Önöknek, amelyről kevés szó esik – az állami vezetésnek tulajdonképpen eszébe sem jut -, pedig kifejezetten fontos lenne kormányzati szintű, érdemi lépéseket tenni az ügyben.

A súlyos vírushelyzet kapcsán elsősorban a betegség fizikai tüneteivel és hatásaival foglalkozunk, pedig számtalan kutatás bizonyítja, hogy a koronavírus-járvány milyen súlyos mentálhigiénés problémákkal is jár; amelyek egy részét ráadásul még csak fel sem tudjuk egyelőre mérni.  

Az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként aktív, szinte napi szintű kapcsolatban vagyok egészségügyi szakemberekkel, akik egyre hangsúlyosabban hívják fel a figyelmet az úgynevezett covid-stressz veszélyes, valamint a koronavírus hosszan ható pszichés hatásaira. Szakpolitikusként számomra is hozzáférhető egészségügyi adatok alapján általánosságban elmondható, hogy az utóbbi hónapokban érdemben megnőtt a depresszió, a szorongás és a poszttraumás stressz szindróma gyakorisága Európában és így Magyarországon is.

Egy számos európai tagállamban elvégzett felmérés szerint például a korlátozások és a megváltozott életmód miatt az emberek 58 százalékánál jelentkeztek pszichológiai rendellenességek tünetei: ilyen az alvászavar, az energiahiány, a szorongás, a félelem, de minden tizedik érintett már szorongásos pánikrohamokról is beszámolt. Ugyanez a felmérés mutatta meg, hogy a mentálhigiénés problémákkal küzdők legtöbbször nem fordulnak szakemberhez, megpróbálják családtagjaikkal, barátaikkal közösen megoldani a helyzetet: háziorvost alig 18 százalékuk, mentálhigiénés szakembert mindössze 10 százalékuk keresett meg. Minden hozzáférhető, ehhez kapcsolódó kutatás megerősíti, hogy az egyik legveszélyeztetettebb csoport a mostani tinédzserek (covid-generáció), akiket a lehető legrosszabb életszakaszukban kényszerít a vírus korlátok és falak közé; a szakemberek sem tudják jelenleg megmondani, hogy ez hosszútávon milyen hatást vált ki, nem kizárt, hogy csak jóval később jelentkeznek majd súlyosabb lelki, vagy ebből kiinduló fizikai problémák.

Gondoljunk bele hány olyan magyar fiatal tini van, aki például épp az általános és középiskola közötti váltást kellett, hogy kényszerű karanténban töltse, a szociális kapcsolatok fizikai minimalizálásával. Nem beszélve az ésszerűtlen zárlatról, hiszen számos olyan intézmény van (állatkertek, szabadtéri élményparkok, mozik, színházak, éttermek nyitott teraszai), amelyek gondos és átgondolt korlátozások szükségszerű fenntartásával működhetnének, valamiféle lehetőséget nyújtva a kikapcsolódásra.

A magyar kormány az ezzel kapcsolatos felvetéseket egyelőre azzal ütötte el, hogy az iskolai pszichológusok rendelkezésre állnak, ennél azonban meggyőződésem, hogy jóval többre lenne szükség. Mielőbb ki kell dolgozni egy mentálhigiénés akciótervet, amelynek keretében kifejezetten a vírushelyzet okozta lelki sérülések, a járvány következtében átalakult szociális keretek, a bezártság, a fertőzéstől való félelem, vagy épp a gazdasági válság miatt megváltozott munkaképesség, illetve elvesztett munkalehetőség miatti pszichés nehézségekre kell koordinált segítséget nyújtani.

Ki kell bővíteni az iskolai pszichológusok hálózatát megfelelő mentálhigiénés szakemberi körrel, konkrét

megoldásokat és kezdeményezéseket kell indítani kormányzati szinten, kiemelten a fiatalkorú generációk hatékony és érdemi megsegítésére – szakemberek bevonásával, online események szervezésével, a tanárok és az érintett ágazatok dolgozóinak bevonásával, illetve felkészítésével.

Az egészségügyi területtel is kiemelten foglalkozó EP-képviselőként szerettem volna megismerni azt a Nemzeti Mentális Egészségügyi Programot, amelyet az EMMI megrendelésére készítettek 2018-ban, de egyelőre sem annak tartalma, sem annak sorsa nem különösebben vált nyilvánossá. Akár ennek az egyelőre – általam legalábbis – nem ismert kormányzati programnak az újragondolásával, vagy egy külön kormányzati akcióterv keretében, de mielőbb érdemi lépéseket kell tenni a mentálhigiénés egészség megőrzése érdekében.

A vírust le fogjuk győzni, de ha nem figyelünk oda a hosszan ható egyéb hatásaira is, akkor sokáig velünk maradhat még. Bízom benne, hogy a kormány végre értő figyelemmel fordul az ellenzéki javaslatok felé és ebben is megteszi a szükséges lépéseket.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire.

Kétszáznyolcvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2021. február 28.

Kapcsolódó párttagok