Eddig több mint 120-an fagytak meg idén: az utolsó lehetősége lett volna a fideszes kormánynak, hogy a gazdasági bizottságban megszavazzák a tűzifa, az alapvető élelmiszerek és az üzemanyag áfa-csökkentését, mégse tették meg – erről tartottak sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért képviselő-jelöltjei péntek délután Budapesten.
„Magyarországon nagyon komoly megélhetési válság van, és ezt nem lehet egyszeri intézkedésekkel leküzdeni. Azt látjuk, hogy nincs rendszerszintű elképzelése a kormánynak arra nézvést, hogy a bajba jutott családokon hogyan segítsenek” – húzta alá Korózs Lajos.
Elmondta, a kormány által évekkel ezelőtt meghirdetett szociális tűzifa program bedugult, messze nem mindenkinek jut már tüzifa, akinek szüksége lenne rá. „A családoknak borzasztó alacsony a jövedelme és nagyon rossz lakhatással rendelkeznek, magas energiaszámlákkal. A „szemfényvesztő” rezsicsökkentés politikája közben a tűzifa ára 67%-kal nőtt, pedig a háztartások több mint 40%-a tűzifával fűt. (…) Nem véletlen, hogy idén télen már több mint 120-an fagytak meg” – hívta fel a figyelmet a szocialista politikus.
Hangsúlyozta, az Egységben Magyarországért programja az energiaszegénység felszámolását is megcélozza: szociális célú energia-, felújítási és lakhatási támogatást, valamint bérlakásépítést tartalmaz az Európai Uniós források hatékony megszerzésének garanciájával. Elmondta, az 1000 milliárd forintnak megfelelő klímaalapból is lehet majd erre fordítani.
Bejelentette, április 3-a után az Egységben Magyarországért a Fidesz által elvett lakhatási és adósságkezelési támogatást is vissza fogja vezetni.
Csárdi Antal a Belváros-Várnegyed és Horváth Jácint Zala 3. választókerületének közös ellenzéki képviselőjelöltjei, valamint Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke elmondták, a forgalmi adók csökkentésének közös javaslatát lényegében egyetlen érdemi hozzászólás nélkül söpörte le a jelenlegi fideszes kormánytöbbség. Eközben a reálbérek csökkennek, az élelmiszerek általánosan 10%-kal drágábbak, az infláció dübörög, az üzemanyag-kereskedők pedig tönkremennek, amik mind növelik a társadalmi igazságtalanságokat – mutattak rá.
Április 3-a után, ha a választók elhozzák a változást az Egységben Magyarországért képviselőjelöltjeire szavazva, számonkérhető és felelős költségvetés indul el, hogy Magyarország mindenkié legyen – ígérték.