mszp.hu | Gazdaság | Nyugdíj
2023. március 21. 10:03

Korózs Lajos: A kormány borzasztó jól jár a magas inflációval

Korózs Lajos: A kormány borzasztó jól jár a magas inflációval
A vágtató infláció minden magyart sújt, ám a kisnyugdíjasokat és az alacsony keresetből élőket a legerőteljesebben. Számukra valós segítséget jelentene az ársapkák fenntartása, sőt, kiterjesztése további termékekre. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke, a nyugdíjasok helyzetéről és az élelmiszerár drágulásról is beszélt a hétfő esti Egyenes Beszédben.

Jelenleg nincs értelme a nyugdíjkorhatár emeléséről beszélni, jelenleg örülhetünk annak, hogy vége van annak a fajta emelésnek, melyet 2012 óta alkalmaz a kormány. Ezalatt a 11 év alatt évente 193 nappal tolta ki a nyugdíjba vonulás idejét a kormányzat, örömteli, hogy ez befejeződött – mondta el Korózs Lajos. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy így merevvé vált a nyugdíjrendszer, nem lehet rugalmasabban nyugdíjba vonulni, ahogy lehetett korábban. A szocialista alelnök hozzátette, még 10-15 évig továbbra sem lesz szükség a nyugdíjkorhatár emelésére.

Az ársapkák megtartására, sőt, kiterjesztésére azonban szükség van – tette hozzá a politikus. Több európai ország alkalmazza a hatósági árakat, Görögországban például 52 terméken van hatóságilag meghatározott ár. A múlt havi élelmiszerinfláció 43,3 százalékos volt, ezért a kormány terve, miszerint április végén kivezetik az ársapkákat nem jó, hiszen jelenleg ez biztosítja sokak számára a mindennapi megélhetést. A nagyon alacsony jövedelműeket, valamint a nyugdíjasokat pedig még erősebben érinti a drágulás, hiszen nekik kevés pénzből kell kigazdálkodni a szokásos kiadásaikat, miközben az árak egyre emelkednek.

Korózs Lajos elmondta, nemhogy kivezetni nem kéne az ársapkákat, hanem további termékekre kiterjeszteni azt, hiszen akik számára a mindennapi főzéshez szükséges ételek megvétele is gondot okoz, azoknak csak a biztos, alacsony árak nyújtanak segítséget.

A szociális ellátórendszer ma már nem rendelkezik semmilyen olyan struktúrával, mely segíteni tudna a rászorulóknak. Pont az Orbán-kormány számolta fel a lakhatási támogatási segítségeket, szüntette meg a méltányossági közgyógyellátásokat, vetett véget a rendszeres szociális segélynek is, ennek eredményeképp most nem tudnak célzott segítséghez jutni a rászorulók.

„A szegény ember eledele borzasztóan megdrágult az elmúlt 2-3 hónapban” – folytatta a politikus, hozzátette, a rizsre, a száraztésztára és a szárazhüvelyesekre is ki lehetne terjeszteni az árstopot, hiszen ezeket is rengeteg ember fogyasztja nap mint nap. Azon ételek is 50-60 százalékkal drágultak, melyekből korábban olcsón lehetett főzni, olyan kormányzati intézkedéseknek pedig nyoma sincs, melyek csökkentenék a megemelkedett árakat. A kormány ráadásul kifejezetten jól jár az inflációval, hiszen így olyan ÁFA-bevétel többletre tesz szert, amilyenre a rendszerváltás óta nem volt példa.

Kapcsolódó párttagok