Természetesen ehhez ideológiát is gyártott a Fidesz. Lánczi András, a Fidesz főideológusa szerint: "Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája."
Szűkebb pátriánkban, Hajdú-Bihar megyében is számtalan példát említhetnénk, mint a fideszes korrupció lehetséges melegágyát. Vajon a véletlen műve lehet az, ha Debrecen városában sétálva megkérdezünk tíz embert, hogy kire gondol, amikor a Mr. 20 százalékot hallja, akkor „tizenkettő” ugyanazt a nevet mondja. De sok mindenről tudnának a disznók is mesélni, a makkosban.
Ebben a légkörben, ebben a környezetben emelt vádat az ügyészség Balmazújváros volt jegyzője, jelenlegi független polgármestere és egy helyi vállalkozó ellen, hivatali vesztegetés alapos gyanúja miatt.
A Debreceni Ítélőtábla a hét elején Dr. V. Margit I.r. vádlottat, Balmazújváros polgármesterét, hivatali vesztegetés elfogadásának büntette miatt, jogerősen 5 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, 5 évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától és szintén 5 évre a jogi egyetemi végzettséghez kötődő foglalkozástól is. K.Sándor II.r. vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, mellőzte a próbaidőt és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A független bíróság ítélete azt bizonyítja, hogy a Fidesz korrupciós ügyei elérték az önkormányzatokat is. Ami eddig csak szóbeszéd volt, ma már bírósági ítélet is alátámasztja.
Az ítélet sajtóban megjelent indokolásában nincs szó arról, hogy milyen szerepe lehetett az ügyben a város akkori polgármesterének, a térség jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőjének. Kizártnak gondoljuk, - figyelembe véve a volt városvezető bíróság előtti vallomását is-, hogy a volt jegyző, a Fidesz helytartója tudta nélkül járt volna el. Ezt azonban Polt Péter ügyészsége nem vizsgálta, egy kishalat dobott az igazságszolgáltatás elé.
A Fidesz megyei szervezete szerint, a történtek ismeretében vállalható- e a párt számára Tiba István, nem gondolják- e, hogy az ügyben minimum politikai felelőssége van a képviselő úrnak? Nem tartják- e erkölcstelennek, politikailag védhetetlennek, hogy a párt volt polgármestere, országgyűlési képviselője vélelmezhető közreműködésével, kétes eredetű pénzek vándorolhattak- úgymond baráti kölcsönként - zsebből, zsebbe, anélkül, hogy annak, bármilyen hiteles nyoma lenne? Nem gondolja a Fidesz, hogy egyetlen képviselőjére sem vetődhet a korrupció gyanúja?
A bíróság ítélete egy jogállamban nem vitatható. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a képviselő úrnak volt munkatársa elítélése után talán ideje lenne már többet mondania a történtekről. Nemcsak nekünk, hanem azoknak az embereknek is, akiknek a bizalmából ott ülhet ismét a parlamentben. Hogy egy újvárosi „klasszikust”, idézzünk, egy kis változtatással: "soha nem késő elkezdeni igazat mondani, még ha ez eddig teljesen ismeretlen volt". Vajon meddig bújik még egy hölgy szoknyája mögé Tiba úr? Legyen végre férfi, ne hagyja, hogy a balhét a volt kollégája, a város akkori jegyzője vigye el egyedül.
A Fidesz-KDNP választási győzelme sem takarhatja el a kormánypárt vazallusai korrupciógyanús ügyeit. A balmazújvárosi polgármester súlyos büntetése addig csak porhintés, még a magyar ügyészség a többi korrupciógyanús ügyben csak az aktákat tologatja.
Az MSZP Hajdú-Bihar megyei szervezete követeli, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Elvárjuk, hogy a megalakuló új magyar parlament az egyik első intézkedéseként hozza létre a kormánytól és Polt Pétertől független Korrupcióellenes Ügyészséget.
Az MSZP Hajdú-Bihar megyei szervezete