Itt találkozott az MSZOSZ, az ESZT es az Autonómok elnökeivel, akik ezen a napon hirdették meg szövetségüket. A sátorban jelen volt Bajnai Gordon, az E-14 vezetője valamint Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője.
Mesterházy a találkozót követően újságíróknak elmondta, hogy a demokratikus ellenzék minden pártjának, szervezetének és mozgalmának követnie kell a szakszervezetek példáját, mert a kormányváltás összefogás nélkül nem valósulhat meg.
Kövessük a szakszervezetek példáját
Mesterházy Attila együtt tárgyalt a most létrejött szakszervezeti szövetség vezetőivel a Városligetben, miután ünnepi beszédét követően ellátogatott az Autonómok sátrához.