mszp.hu | Belföld
2021. június 27. 18:48

Közel 100 ezer ember legalább egy éve keres munkát – meg kell hosszabbítani az álláskeresési járadék időtartamát!

Közel 100 ezer ember legalább egy éve keres munkát – meg kell hosszabbítani az álláskeresési járadék időtartamát!
Orbán Viktor többször is ígéretet tett arra, hogy a 3 hónapig adható álláskeresési járadék lejárta után mindenkinek lesz munkája.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat azonban bebizonyította, hogy ismét nem arra kell figyelni, amit mond a miniszterelnök, hanem azt kell nézni, amit csinálni. A júniusi adatok ugyanis azt mutatják, hogy az álláskeresők közül 93 ezren legalább egy éve nem találnak munkát.

A Fidesz tíz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy 9 hónapon át járó álláskeresési járadék időtartamát lecsökkenti 3 hónapra, amivel ez lett a legrövidebb ideig nyújtott támogatás az Európai Unióban, de világviszonylatban is a sereghajtók között van. Már akkor elmondta, nemcsak az MSZP, hanem a szakszervezetek és a szakértők is, hogy ennek a döntésnek nagyon súlyos következményei lesznek.

A Fidesz ráadásul még a válság alatt is a munkanélküliek támogatásán spórol, miközben gazdaságvédelemre hivatkozva több ezer milliárdot szór szét az oligarchák támogatására és a propagandára.

Gyalázatos, hogy a kormány még mindig csak a hazug propagandája terjesztésével foglalkozik ahelyett, hogy érdemi segítséget nyújtana a bajban lévőknek!

Az MSZP már a válság kezdete óta azt az álláspontot képviseli, hogy a munkahelyek védelmét, valamint a magyar a kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, továbbá a munkájukat elvesztőknek, a fizetéscsökkenést elszenvedőknek azonnali segítséget kell nyújtani.

Az MSZP „Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjában kiemelt helyen szerepel a munkanélküliek támogatása. Úgy gondoljuk, hogy az államnak kötelessége gondoskodni azokról, akik nehéz helyzetbe kerültek, ezért az MSZP azt követeli, hogy az álláskeresési járadékot 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint.

MSZP

Bővebb információ: Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese

Kapcsolódó párttagok