mszp.hu | Belföld
2021. április 28. 16:04

Közös előválasztási jelöltekben állapodott meg az MSZP és a Párbeszéd

Közös előválasztási jelöltekben állapodott meg az MSZP és a Párbeszéd
Az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltekkel készül az előválasztásokra. Bejelentették első két jelöltjüket: Kunhalmi Ágnest az MSZP és Szabó Timea a Párbeszéd társelnökét.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke elmondta: mind a két párt hisz abban, hogy nem csak kormányváltásra, hanem korszakváltásra is szükség van. Ezért döntöttek úgy, hogy az előválasztáson az MSZP és a Párbeszéd közös jelölteket állít. Jelöltjeink készen állnak, győzelemre készülünk! – mondta a szocialista politikus.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke szerint Magyarországnak olyan kormánya van, amely a felső 1 százalékot képviseli és a többséget, a társadalom 99 százalékát magára hagyja

„Arra szövetkezünk, hogy Magyarországnak újra olyan kormánya legyen, amely a 99 százalékot képviseli, azokat az embereket, akiket az elmúlt időszakban megaláztak, kifosztottak, akiknek nem nyújtottak segítő kezet a válságban” – emelte ki a Párbeszéd társelnöke.

Elmondta: ahhoz, hogy ez megvalósuljon, szükség van a hatpárti összefogásra és büszkék, hogy az MSZP és a Párbeszéd motorja volt a szövetség létrehozásának.

Arra is szükség van – folytatta -, hogy ne csak egyszerű matematikai esély legyen a változásra, hanem egy olyan víziót tudjanak sugározni, amely arról szól, hogy Magyarországon szociális és zöld fordulatra van szükség a kormányváltás után. Ehhez pedig a szociáldemokrata és zöld pártok szövetségére. Ezért erősítik meg a korábban megkötött szövetséget és ezért készülnek arra, hogy az előválasztáson zöld és szociálisan elkötelezett jelölteket állítsanak.

Az eseményen jelen volt Szabó Tímea és Kunhalmi Ágnes is, akit mint Óbuda-Békásmegyer, illetve a főváros XVIII. kerületének MSZP-Párbeszéd közös jelöltjeiként mutattak be.