mszp.hu | Belföld | Önkormányzat
2019. április 06. 12:49

Közös polgármester-jelölteket állít az ellenzék a fővárosban

Közös polgármester-jelölteket állít az ellenzék a fővárosban
Az MSZP-PM-DK-Momentum összefogás megnevezte 23 kerületi polgármester-jelöltjét.

A szocialisták mint a 300 spártai harcos, úgy fognak küzdeni, és ezúttal győzni is fognak, ígérte Molnár Zsolt.

Politikatörténeti pillanatnak nevezte Molnár Zsolt a több hónap alatt tető alá hozott ellenzéki megállapodást szombaton, amelynek köszönhetően mind a 23 fővárosi kerületben közös ellenzéki polgármester-jelöltet állítanak.  Az MSZP, a PM, a DK és a Momentum egymást támogatva indítja jelöltjeit az őszi önkormányzati választáson.
 
 
“Ők azok, akik a legesélyesebbek, legalkalmasabbak, hogy leváltsák a Fidesz helyi emberit.  Valamennyien a remény küldöttjei, akik egy más Budapestet fognak megvalósítani” - hangsúlyozta a fővárosi MSZP elnöke.
 
Az ellenzéki szövetség transzparens, a választópolgárokat, civil szervezeteket partnernek tekintő fővárost szeretne, ahol az önkormányzatiság értéke és nem legyőzendő ahogyan a NER kezeli.
 
Az ellenzéki szövetség a főpolgármester-jelöltek előválasztásának nyári második körében is együtt lép fel.
 
Molnár nem hagyott kétséget sikeres szereplésük felől: “Az MSZP jelöltjei mint a 300 spártai harcos fog küzdeni, azzal a különbséggel, hogy most győzni is fognak” - fogalmazott. Kérdésre válaszolva elmondta, másokat is várnak az ellenzéki összefogás támogatására, az LMP-t mindenképpen, hiszen sok kerületben sikerült megállapodásra jutni.
 
A szocialista politikus a Jobikkal csupán helyi szintű megállapodásra lát lehetőséget, a polgármesteri jelölések tekintetében nem.
 
 
Az ellenzéki összefogás jelöltjei:
 
 
MSZP:
 
II. Őrsi Gergő
III. Kiss László
V. Tüttő Kata
X. Somlyódi Csaba
XIII. Tóth József 
XIV. Horváth Csaba 
XVIII. Szaniszló Sándor 
XIX. Gajda Péter 
XX. Szabados Ákos
XXI. Takács Mónika
 
 
PM:. 
 
 I. Naszályi Márta
IX. Még nincs döntés
 
DK:
 
XI. László Imre
XII. Élő Norbert 
XV. Németh Angéla 
XVI. Nemes Gábor 
XVII. Gy. Németh Erzsébet
VII. Niedermüller Péter 
 
 
Momentum:
 
IV. Déri Tibor 
VI. Soproni Tamás
VIII. Pikó András - civilként
XXII. Havasi Gábor
XXIII. Még nincs döntés 
 

Átlátszó lejáratás

2019-10-27 18:19

Kapcsolódó párttagok