Az agrárkamara átmeneti elnökségét döntő többségében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnökségi tagjaiból jelölték ki. A választásokat kizárólag a kamarai elnökség által felállított jelölőbizottság ellenőrizheti, ebben a jelöltállító szervezetek képviselői nem vehetnek részt.
A politikai szándék világos: a február 11-én kezdődő országgyűlési ülésszakon napirendre kerül az új földtörvénytervezet. A kormánynak azért volt szüksége az agrárkamara Magosz-többségű ideiglenes elnökségére, hogy a már egy mindenben lojális kamarával lehessen egyeztetni.
A felelősség egyértelmű: azok a vezetők, akik támogatták azt, hogy egyedül a Magosz állítson listát, azt is támogatták, hogy ebből a köztestületből a magyar agrárgazdaság szereplőinek többsége kizárásra került.
Az MSZP a konkrét kérdéseit, kifogásait elküldte a szakminiszternek. A törvényességi felügyeletet biztosító Fazekas Sándornak ebben az esetben nincs más lehetősége, mint hogy azonnal megállítja ezt az antidemokratikus folyamatot. Már ha tiszteli a demokráciát.
Ennek hiányában azt javasoljuk a regisztrált kamarai tagoknak, hogy ne vegyenek részt ebben a színjátékban, és bojkottálják ezt a szavazást. Ez ugyanis csak egy szavazás, és nem választás, amire nem szabad időt, és pénzt pocsékolni.
Megengedhetetlen, hogy ennek az antidemokratikus választási rendszernek a kiagyalói csak biodíszletnek tekintsék az ágazat több százezer szereplőjét, illetve párttestületnek a köztestületet.
Az MSZP kormányra kerülve eltörli a Fidesz pártközpontjából irányított, törvénytelen, illegitim zártlistás, "kékcédulás" kamarai választási rendszert, amellyel most Orbán Viktor a magoszos elvbarátait juttatja pozícióhoz.
Gőgös Zoltán,
a Mezőgazdasági bizottság alelnöke
Köztestület helyett párttestület
A múlt héten már jeleztük, hogy a Fidesz a Magosz segítségével antidemokratikus kamarai választásra készül. A tények bennünket igazolnak. A magyar agrár- és élelmiszergazdaság több százezer szereplője azzal szembesül, hogy egy, azaz egy pártlistára szavazhat a kamarai választásokon.