A 2010-es Tapolca átadás-átvételkor az új ügyvezetőnek, ezen keresztül az új Városvezetésnek átadtuk:
- a Zöld Álmok fürdőfejlesztés megvalósíthatósági tanulmányát, az Ém-i Regionális Fejlesztési Tanács befogadó, támogató határozatával,
- a Barlangfürdő mellé tervezett négycsillagos szálloda elnyert pályázatát (Ém-i Regionális Fejlesztési Tanács javaslat, NFÜ döntés)
- a Tapolcai Turisztikai Klaszter nyertes pályázatát, aláírásra előkészítve,
- a Miskolc és térsége TDM Egyesületet működőképesen, megnyert pályázattal, megkötött szerződéssel.
Ezeket mind kidobta a kukába Czinkné Sztán Anikó tanácsára Kriza Ákos polgármester.
Nézzük mit tettek, mit hazudtak eddig Tapolca-ügyben:
1. 2009. 11.03, dr. Nagy Kálmán, Észak:
A jövő évi költségvetés tervezetéhez dr. Nagy Kálmán miskolci országgyűlési
képviselőnek (KDNP) is voltak módosító indítványai …
Azokról a javaslatairól beszélt, amelyek Miskolcot közvetlenül érintik.
A tapolcai strand fejlesztésének elindításához egymilliárd forint címzett támogatást javasolt, ….
Tapolca kapcsán egyebek között ezt mondta: „Ha nem indul meg a fejlesztés,
„Miskolctapolcát két éven belül el fogják törölni a turisztikai térképről.”
Azóta is várják a miskolciak ezt a módosítót …
2. 2010. szeptember, önkormányzati választási kampány
Krizaakaos.hu, ÉLHETŐ MISKOLC
„3. - A tapolcai strandfürdő újjáépítését városi beruházásban kell megoldani, a 600 éves avasi pincesort borturisztikai központtá kell alakítani.”
2010. szept.. 20, Hirextra.hu, borsodijobbos.hu
„A fideszes Kriza Ákos polgármesterjelölt a miskolctapolcai strand felújítását és újranyitását önkormányzati beruházásként, támogatási segítséggel fogja megoldani megválasztása esetén. Elmondta, a strand jelenlegi állapota súlyos turisztikai veszteségeket okoz idestova hat éve a városnak és a tapolcai vendéglátóknak.”
Lassan két éve figyeljük ezt az előterjesztését ...
3. 2011.09.23
„Miskolcnak több fontos ügyben is sikerült megszereznie a kormány támogatását, mondta dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere azon a sajtótájékoztatón, melyen Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott közel kétórás megbeszélésről adott számot.
A közeljövő kiemelt nagyprojektjei a Miskolc-Tapolca turisztikai projekt, mellyel kapcsolatban Orbán Viktor azt kérte, hogy minél hamarabb készüljenek el a kivitelezési tervek.”
2011.09. 27
„A Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője beszélt arról, hogy már majd hat hónapja dolgoznak a kollégái a területfejlesztési koncepción a miskolctapolcai nagyprojekt kapcsán. Májusban kikérték a lakosság és a helyi civil szervezetek képviselőinek a véleményét is. Bár az ügyvezető szerint van, amiben egyet értenek és van, amiben nem, de több ötletet is beépítenek az elképzelések közé.
Miskolc legnagyobb turisztikai fejlesztéséről van szó, 5-6, de akár 7 milliárdos bekerülési összeggel, melynek fő eleme a strandfürdő fejlesztés. Erről Czinkné Sztán Anikó elmondta, a korábbi strand területén kívül a környezetét is érinti majd. Teljesen egyedi fürdőt szeretnének kialakítani, ami régi vágya a helyieknek és a miskolciaknak, és ami évek óta elmaradt. „
Már Orbán Viktort is bevonták és nem egy, hanem 6-7 milliárdról van szó ...
4. 2011.10.07 Észak
Miért más fejleszti Tapolcát?
„Az ügy fontosságára való tekintettel – valamint annak érdekében, hogy a lehető legjobb szakemberek bevonásával határozzuk meg Miskolctapolca fejlesztési irányait – vontunk be a tervezésbe külső, turisztikai projektek tervezésében, megvalósításában, menedzselésében jártas, elismert tanácsadó céget, nevezetesen az Eurospa Kft.-t. A turisztikai fejlesztés előkészítését a Miskolci Városfejlesztési Kft. koordinálja, de a munkában részt vesznek az önkormányzat és a Miskolci Turisztikai Kft. szakemberei is.”
Azt is elmondta, az elkészül szakmai-fejlesztési koncepció anyaga jelenleg egyeztetés alatt áll, ha ez befejeződik, széleskörű tájékoztatást adnak.”
Azóta is várjuk a széleskörű tájékoztatást. Kik és mennyit kaptak az előkészítésért?
5. Kriza Ákos, 2011.10.10. MINAP
„Tapolca fejlesztéséről már többször egyeztettünk az ott élőkkel. Világossá vált, hogy sokféle szempont, érdek összehangolására van szükség, ezért úgy döntöttem, hogy egy független, turisztikában jártas céget bí¬zok meg a helyzetfelméréssel és egy fenntartható turisztikai fejlesztési stratégia elkészí¬tésével.
A munka jól halad, reményeim szerint hamarosan konkrétumokkal is tudunk szolgálni. Mintegy 4 milliárd forintnyi pályázati lehetőséggel számolunk Tapolcán.”
Vajon hol vannak azok az ott élők, akikkel egyeztettek? Mikor? Hol? Kik?
6. 2011.10.18 Észak, Kriza
Ezer dolgot össze kell rakni, hogy megindulhasson Miskolctapolca fejlesztése.
A tervezett beruházás összköltsége várhatóan 6,5-7 milliárd forint, a támogatás tartalma körülbelül 4-5 milliárd lesz.
Dr. Kriza Ákos azt azonban elmondta: egy szimpla strand már évek óta nem fenntartható, éppen ezért olyanban gondolkodik a város, amely nem csupán nyári fürdő, hanem négyévszakos, és amely a strandolás öröme mellett, olyan egyedi szolgáltatásokat nyújt, amely az új fürdőkomplexumot egyedivé teszi. „Egy felelős városvezetésnek olyan beruházás kialakítására kell törekedni, amely gazdaságos” – hangsúlyozta. Ezért az új fürdő kialakításánál alapelvként tűztük ki a geotermikus energiára épülő tervezést.
Már fogy a pénz, de négy évszakos lesz a strand …
7. A 2011.10.20-i közgyűlési előterjesztésből:
A projekt keretében tervezett projektelemek:
– Fürdő kialakítása
– Park, csónakázó tó felújítása
– Közterület-fejlesztés
– Barlangfürdő fejlesztése
– Monostor feltárása
– Hejő-liget fejlesztése
– Kolónia területének rehabilitációja, a terület hasznosítása, akár apartman házak kialakítása vállalkozás bevonásával
– Görömböly fejlesztése
Hol van már a tavalyi hó! A beadott projektben már szó sincs fürdőről!
8. 2011.12.23. Kriza, Minap, szálloda-átadó
„Miskolctapolca a város turisztikai pilléreinek egyik legjelentősebb része -hangsúlyozta Kriza Ákos polgármester az átadáson. Hozzátette, éppen ezért a város szívügyének tekinti fejlesztését, remélve, hogy Miskolctapolca visszanyeri azt a régi fényét, amit jól ismerünk.
Ha az infrastrukturális elemeket, a parkot, a strandfürdőt fejlesztjük, akkor ezáltal közvetve segítünk az olyan vállalkozásoknak is, amelyek szállást adnak, vagy éttermet üzemeltetnek. Ezzel gyakorlatilag fizető vendégekkel töltjük meg ezeket a helyeket -mondta a polgármester. „
2012.01.20., Kriza, szálloda-átadás
„Hozzátette, a kiírás Miskolctapolca turisztikai fejlesztéséről a közeljövőben meg fog jelenni. Ennek a pályázatnak a véglegesítésén dolgoznak, ahogy megjelenik, rögtön befogják adni.
Mire befejeződik a Bástya hotel fejlesztése, akkorára a strand is elkészül Miskolctapolcán- zárta a polgármester. „
Ígéret van bőven, remény fogyóban. A pénz is. Még véglegesítik és mire a Bástya elkészül ...
9. 2012. április, Minap
„Lesz strandja Miskolcnak! – ezt jelentette ki a hétfői lakossági fórumon Pfliegler Péter alpolgármester.
Lesz, de nem pályázati pénzből. A most megnyílt pályázati lehetőség ugyanis erre nem ad támogatást, így a strandra saját forrást, egymilliárd forintot biztosít majd az önkormányzat. És nem is a régi strand területén épülne, legalábbis az első ütemben nem. Először a volt gyermekstrandon kezdődne a strandfejlesztés.”
Sikerült a pályázatot véglegesíteni, ezért aztán saját pénzből lesz valami a gyermekstrand helyén …
10. 2012. május Lengyel Katalin, Minap
A tervpályázatot ugyanis április 20-i dátummal írták ki, majd május 4-én vissza is vonták. Lengyel Katalinnál, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjénél érdeklődtünk a miértről. „ A jelenlegi jogszabályi előírások formai követelménye nem teszi lehetővé, hogy a pályázat leendő nyertese a tervezési munka kiviteli terveit is elkészítse. Ezért, a pályázati kírást visszavonjuk és egy későbbi időpontban új eljárást kezdeményezünk. A már kivett pályázatokért befizetett díjakat az önkormányzat visszafizeti, illetve kérésre figyelembe veszi az új eljárás során” – válaszolta.
Újabb tervezők a láthatáron … Talán elsőre nem sikerült a haverokat megszólítani?
11. 2012.05. 22, Matolcsy György
A támogatói nyilatkozatban szereplő indoklás szerint a Turisztikai fejlesztés Miskolctapolcán című projektötlet "illeszkedik az operatív program célrendszeréhez, mivel egyedi, a régió természeti és környezeti értékeihez, kulturális örökségéhez, valamint egészségturisztikai szolgáltatásaihoz kapcsolódó, önálló vonzerővel bíró szolgáltatáskínálatot hoz létre. Megfelel a turizmusfejlesztés nemzeti szintű prioritásaként kijelölt elvárásoknak: a projekt célja Miskolctapolca turisztikai szolgáltatási rendszerének komplex fejlesztése, amely az ökoturizmust helyezi előtérbe, kiegészítve a nemzetközi jelentőséggel bíró Barlangfürdő szolgáltatásait bővítő egészségturisztikai és Miskolc adottságaira építő kulturális és vallásturisztikai elemekkel."
De hol a 6-7 milliárd? Hol a strand?
12. Részlet egy bizottsági előterjesztésből: „A Deyle-Simonides Kft. mint felperes 2011. évben indított pert Miskolc MJ Város Önkormányzata I. rendű, és a MIK Zrt. II. rendű alperesek ellen 906.500 Euro (vállalkozói, tervezői díj) megfizetése és az általa készített építési engedélyezései terveket terhelő zálogjog megállapítása iránt.”
És mi van a strand területén jelenleg? Őrzik, tisztítják a jogi terhektől? A közgyűlés csak arról a bizonyos 11,250 eFt-ró tud.
13. A két éve tartó hazudozás végleg lelepleződött:
A kormany.hu oldal 2012. augusztus 8-i híre: „Harmincnégy kiemelt turisztikai beruházás közel 47 milliárd forint értékben, ezen belül az Észak-magyarországi régió 9 projektje 12, 4 md Ft-ot kapott, de nincs közte Miskolc-Tapolca.”
És mit mond erre a Városháza:
"Az előre eltervezett ütemterv szerint halad Miskolctapolca városrész fejlesztési koncepciójának kidolgozása. Ennek eredményeképpen 2012. szeptember közepe után – már az engedélyes tervek birtokában – igen rövid határidőn belül kezdődhetnek a konkrét fejlesztések a strandon, a Barlangfürdőben, az ősparkban és a feltárt kolostor területén. Tapolcán lesz strand, Tapolcán megszüntetjük a méltatlan körülményeket! ...Az attrakcióknak egy részét a Regionális Operatív Program keretében kívántuk megvalósítani, de a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság augusztus 8-i ülését követően fejlesztéseink egy része nem került fel a kiválasztott programok listájára, így nem lesz például ökoturisztikai látogatóközpont és Tapolca kapuja. Lesz viszont strand, mert ennek építését a kiemelt kormányzati szereplők is támogatják. A miskolci városvezetés, a városfejlesztéssel, turisztikai programokkal foglalkozó szakemberek azonban eltökélten és szisztematikusan dolgoznak a tapolcai városrész fejlesztésén, és a strand megépítésén".
Most tessék megmondani mi is lesz Miskolc-Tapolcán?