Kultúrafinanszírozás: elvonási tünetek

2,5 milliárdot zárol a kulturális államtitkárság pénzéből a kormányzat az év végéig. Ez a döntés végleg lerántja a leplet Matolcsy és Orbán kulturális érzéketlenségéről.

Azt már eddig is láttuk, hogy miként erőszakolja rá a kultúrpolitikára saját nézeteit a jelenlegi hatalom, most azonban az is látszik, miként bánik a finanszírozásával.

Érdemes felidézni mennyi is ez a 2,5 milliárd forint: Egyetlen cég, a Giró-Szász András kormányszóvivő tulajdonában volt Századvég, tanulmányírásra kapott egymilliárdot; Kövér László 2,3 milliárdból állít fel magának parlamenti őrséget; csak ebben az évben 2,5 milliárdot költöttek Nemzeti Konzultációra; Felcsúton Orbán 3 milliárdért épít "házistadiont"; a Kossuth teret pedig 6,5 milliárdért rajzolják át.

Mindezen teljesen felesleges kiadások fontosabbak a Fidesz-kormány számára, mint a teljes magyar kultúra. A kultúráról szóló kettős beszéd legcinikusabb megnyilvánulása a napokban hangzott el Orbán szájából. A miniszterelnök azt mondta: válság idején nem nyírni, hanem épphogy támogatni kell a kultúrát.

Persze tudjuk: Orbán Viktor számára az elvonás támogatás, a lenyúlás védelem, a megszorítás pedig nem megszorítás. Ezek után a miniszterelnöktől már csak egy választási vereség utáni győzelmi jelentést várunk.

Kormos Kata,
az MSZP szóvivője