Leszögezte: a kultúránk önazonosságunk, nemzeti és európai identitásunk elsődleges meghatározója, fontos része közös létezésünknek, büszkeségünk kifejeződése; az újra való nyitottság, kreativitás és alkotóerő pedig a jövő záloga. A kultúra művelői pedig ma nagy bajban vannak a járvány miatt.
A magyar kormány nem tett a kultúra érdekében szükséges átfogó és jelentős lépést, hogy a járvány okozta kárt és pusztítást „akár csak átmeneti módon” enyhítse, pedig egy sereg nemzetközi példa állt előtte – mondta az MSZP korábbi oktatási és kulturális minisztere, választmányi elnöke.
„A lehető leggyorsabban álljon elő a magyar kormány egy ilyen programmal. Kulturális mentőcsomagot akarunk a magyar kultúráért, a magyar kultúra művelői számára” – jelentette ki.
Rámutatott: bár „esze ágában sincs” vitatni a sport jelentőségét, „égbekiáltó” különbség van sportnak és a kultúrának adott kormányzati juttatások nagyságrendjében.
„Ha van nap, amikor erre föl kell hívni a figyelmet, akkor az a magyar kultúra napja” – mondta.
„Nem elég ünnepelni. Nem elég kitüntetéseket adni, szép szavakat mondani. Tessék kulturális mentőcsomaggal előállni, ami a mindenkori, a jelenlegi kormány kötelessége és feladata. Ha van pénz a sport fontos területére, legyen pénz (…) a kultúra fontos területére is!” – fejtette ki.
Elismerte: voltak helyes lépések, adó- és járulékfizetési könnyítések, mentőövként szolgáló intézkedések, garázskoncertek, de felhívta a figyelmet: „Mindez kevés, kevés, kevés”.
A járvány miatt számos művésznek és az értük a háttérben dolgozóknak nincs vagy alig van jövedelmük; ételfutárként, kézbesítőként dolgoznak családjuk megélhetéséért. A közművelődésben dolgozóktól a jelenlegi kormány parlamenti többsége elvette a közalkalmazotti státuszt, és egy sokkal labilisabb, kevésbé biztonságos munkaviszonyt kényszerített rájuk, „ami normál esetben is erősen megkérdőjelezhető, de a világjárvány idején különösképpen visszás” – mondta.
Hiller szót emelt a kormány és a kormánypártok politikai és gazdasági térfoglalását követő, a szellemi, intellektuális tér elfoglalására tett kísérlete ellen. Ez történt, vagy sejlett fel, a „nagy tiltakozást kiváltott” előadóművészeti törvény módosításakor, a Nemzeti Kulturális Alap tervezett, de elvetélt megszüntetésének felvetésekor, a Petőfi Irodalmi Múzeumban „kiötlött terveknél”, a Magyar Művészeti Akadémia „gyakran megosztó tevékenységekor”.
Ez ellen sokan emelték fel a szavukat a parlamentben és azon kívül is, sokan olyanok, akik nem foglalkoznak napi politikával és „normál esetben (…) nem is kellene tenniük.”
A művészek nem politikai küzdelemre szerződtek: tehetségük, tudásuk, tapasztalatuk alkotásra, nagyszerű művek létrehozására való. A kormányzati térfoglalás kísérlete kényszeríti őket ilyen megnyilatkozásokra - mondta.
„Ezen változtatni kell! Változtatni érdemes, és ha megkapjuk a felhatalmazást, változtatni is fogunk!” – jelentette ki.
„Garantáljuk az alkotói művészeti szabadságot és autonómiát. A politikánk nem fog beleszólni abba, ki mit és hogyan rendez, ki mit és hogyan ír, alkot. Nincs és nem lesz politikai elvárásunk a művészet, az alkotókkal szemben, csupán azt szeretnénk, hogy szabadon és színvonalasan dolgozhassanak és dolgozzanak” – mondta.
Hozzátette: a politikának nem dolga, hogy rendezzen vagy diktáljon, „de van feladata: teret és keretet biztosít, lehetőséget nyújt, és legfőképp békén hagy”.
