Tisztelt Miniszter Úr!
Ön egy héttel ezelőtt, a Föld napja alkalmából, egy átfogó számvetés keretében (Diplomácia a környezetvédelem szolgálatában, Népszabadság 2012. április 21.) próbálta bemutatni, mit tett és tesz a magyar kormány, a környezetvédelem ügyében. Már az is meghökkentő, hogy a „zöld” ünnepen Ön, hazánk külügyminisztere tájékoztat bennünket, de az Orbán-kormánytól már ez sem meglepő. A kormány a zöld igazgatásért felelős vezetője - a vidékfejlesztési miniszter - működése alatt a zöld igazgatás olyan súlyos személyzeti- és intézményi veszteségeket szenvedett el, amelyek Fazekas Sándort inkább hallgatásra kényszerítik. A vízügyi igazgatás a belügyi tárcához került, a klímavédelem a gazdasági tárcához, a korábbi egységes környezetvédelmi szemlélet megsemmisült.
Kedves Miniszter Úr!
Levelében az szerepel, hogy a magyar külpolitika prioritásai közé tartozik a környezetvédelem. Ezzel szemben tény, hogy az évente megrendezésre kerülő ENSZ klímavédelmi konferenciákon olyan alacsony szintű delegációval képviseltette magát hazánk, hogy ezzel a Fidesz kormánya a jelentéktelen kategóriába sorolta a környezetvédelmet. A 2009-es koppenhágai ENSZ konferencián Bajnai Gordon miniszterelnök személyesen vett részt, a Fidesz-kormány pedig a zöld diplomáciában ismeretlen helyettes államtitkárokkal képviseltette a kiemelt ügyet, akik inkább szálláshelyeik eltitkolásával, valamint azzal tűntek fel, hogy a konferencia végét meg sem várva, haza indultak.
Bár, nagy létszámú magyar delegációk utazták be a világot, a klímakereskedelmi területről mégis kipontozták Magyarországot. A szocialista kormányt azzal vádolták, hogy a kiotói kvótavagyont elherdálta, ennek ellenére a tény az, hogy közel 150 millió egységet - amely az értékesíthető készlet 90%-a - adtunk át 2010-ben a Fidesz-kormánynak. Magáért beszél, hogy ezen a kvótafajtán a kormányváltás óta 900 millió - 1 milliárd EUR a vagyonvesztése a magyar államnak, hiszen egyetlen egységet sem tudtak értékesíteni a mai napig.
A durbani ENSZ klímacsúcs szakmai szempontból kudarcnak számít. A soros magyar EU-elnökség feladata lett volna előkészíteni az Európai Unió álláspontját. A kudarc felelősségét nem lehet másra hárítani, azért bizony Önök a felelősök.
Magyarország kvótavagyonának nem jó gazdája a Fidesz-kormány. Tavaly a Japánt ért súlyos környezeti katasztrófa után javasoltam, hogy a hatalmas, eladhatatlan kvótakészletből 10 millió egységnyi segélyt adjunk Japánnak, de sajnos eredménytelenül. Az európai uniós kvótavagyon a kormányváltáskor körülbelül 54-55 milliárd forintot ért, ma már a tétlenség és a hozzánemértés miatt a vagyon értékesíthető része csupán 20 milliárd forintot. Ezt egy felelős környezetvédelmi külpolitika képviselői nem engednék meg maguknak.
A különbségből több százezer háztartás - pályázható - energiakorszerűsítésének anyagi fedezetét teremtethették volna elő a Fidesz szakpolitikusai, és ezzel megakadályozhatták volna, hogy tízezrek szorongva várják a hónap végén a fűtés- és áram számlájukat.
Az Orbán-kormányban nem ez az első, hogy sikerként könyvelik el: a magyarországi fogyasztókat arcul csapták. A Duna-Mekong együttműködési kezdeményezésből - amely a világ legszennyezettebb folyójának megtisztítását tűzte ki célul és az egész Föld szempontjából komoly kihívás - a magyar lakosságnak pusztán annyi jutott, hogy a magyar áruházakat olyan, a Mekong folyóból származó halipari termékek öntötték el, amelyek 2007 óta egyébként a WWF tiltólistájára is felkerültek. Szerencse, hogy a vásárlók átlátnak az ilyen típusú együttműködésen, és a kétes Mekong termékek még leárazva se nagyon kelendőek. Ajánlom Miniszter úrnak, vagy fogyasszon Mekongban nevelt halat, vagy felelős kormánytagként intézkedjen az egészséget károsító termékek behozatali tilalmáról.
Tisztelt Miniszter Úr!
Érdeklődve várom, hogy a levélében szereplő Külügyminisztériumon belül létrehozott új iroda - amely a Duna stratégia keretében jön létre -, milyen forrásokat fog a fenntartható energiagazdálkodáshoz a valóságban megszerezni. Azonban az biztos, hogy az iroda felállítása már önmagában is egy beismerő vallomás. Kiderült, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megújuló energiával foglalkozó részlege súlyos kudarcot vallott. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy képtelenek voltak olyan napenergia hasznosítási pályázatot kiírni, amely félév alatt legalább a keret 20%-ára érdeklődést váltott volna ki. A rossz feltételek miatt a pályázói kör a társadalom vagyonos részéből kerülhet ki. Ez a pályázat is rámutat arra, hogy a Fidesz valójában a lakosság szűk, már eddig is jelentős vagyont felhalmozó részének érdekeit képviseli.
A szegénységi bizonyítvány részének tartom azt a dicsekvést is, hogy sikerült a minisztérium épületében a szelektív hulladékgyűjtést megvalósítani. Bármelyik magára valamit adó nagyáruház ezt már évek óta megteszi. A Külügyminisztérium szempontjából ez a lépés inkább kötelező feladat, mint dicsekvésre okot adó lépés.
Ha valóban saját hatáskörben a zöld ügyeket szeretné szolgálni, első lépésként javasolnám inkább a minisztérium autóparkjának teljes hibrid vagy elektromos autóparkra cserélését Budapesten, második lépésként a külképviseleteken is. Ha valóban úgy érzi, hogy a magyar kormány az egész világ előtt be akarja bizonyítani környezetvédelmi elkötelezettségét, vegye rá Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a következő COP találkozón személyesen jelenjen meg, szólaljon fel, és ismertesse a világ vezető környezetvédelmi politikusaival, mégis milyen nyakatekert gondolatmenet alapján verte szét a magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot két esztendővel ezelőtt. Nem utolsó sorban, tegyen meg mindent azért, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai hibás előkészítése után végre legyen hazánknak is a hulladékgazdálkodásról szóló új, az európai jogszabályoknak megfelelő törvénye. Most ugyanis, a legújabb hírek szerint, akár napi 67 ezer euróba, csaknem húszmillió forintba is kerülhet Magyarországnak, hogy nem ültette át a 2010. decemberi határidőre a nemzeti jogba a hulladékokról szóló uniós keretirányelvet.
Kedves Miniszter Úr!
Véleményemet azzal a kérdéssel zárnám, amivel Ön a levelét kezdi. Amennyiben a Fidesz kormány a rendszerváltás zöld ügyeinek örökösének tartja magát, akkor vajon miért nincs szó a „sikerlistában” arról, mit tettek Bős-Nagymaros ügyében? Úgy látom, a sok szájhősködés után semmit nem csináltak.
Szabó Imre,
a Bajnai-kormány volt környezetvédelmi és vízügyi minisztere
2012. május 09. 09:43
Külügyminiszteri magyarázkodás a környezetvédelemről
Nyílt levél Martonyi Jánosnak, az Orbán-kormány új környezetvédelemért is felelős miniszterének.