„Ma 1 órakor, a Jászai Mari téren a Nagy Imre szobornál koszorúzunk Molnár Zsolttal, ketten, az MSZP nevében, és utána egy rövid sajtótájékoztatón keretében elmondjuk a megemlékezésről alkotott gondolatainkat” – emlékeztetett a szocialista képviselőnő.
Az ünnep kapcsán a polgárok önrendelkezéséről is szólt, példaként említve a budapesti Liget-projektet. „Főpolgármester úr helyesen dönt akkor, amikor kinyitja a politikacsinálást. Kinyitottuk az előválasztással is, nem várt mennyiségű ember szólt bele a politikacsinálásba: végre azt érezték az emberek, hogy segítünk. A kerületekben is megcsináltuk ezt, ott még nagyarányban vettek részt az előválasztáson, tehát joggal mondja azt Karácsony Gergely, hogy van annak létjogosultsága, hogy találjuk meg azokat a formákat, ahol az embereket be lehet vonni.”
Kunhalmi Ágnes kifejtette, úgy gondolja, hazánk következő és egyben új miniszterelnök-jelöltjének esetében is az előválasztás a helyes út. „Én ma a baloldal, és az MSZP, a szocialisták nevében mondhatom, hogy ez egy jó módszer. (…) Továbbra is alkalmazandónak tartjuk, hogy ez az országgyűlési választások esetében is a felkészülésünknek egy jó eleme legyen.”
Utalva arra, hogy az előválasztás intézménye például az USA-ban régi, jól bevált választási elem, Kunhalmi megjegyezte: „Sokan azt gondolták, hogy ez itt nem fog működni, és lám-lám működött! Elemi igény van arra, hogy beleszóljanak a magyarok abba, hogy mi történjen ezzel a nemzettel! 2014-ben budapesti elnök voltam, és azért kardoskodtam a pártommal együtt, hogy nem elég a koordinált indulás, hanem egészen egyszerűen teljes összefogást kell csinálni!”
Az ellenzéki politikus a nemzet MSZP által képviselt céljait is körvonalazta és elmondta azokért ma is meg kell harcolni. „A jólétünkért, a törvény előtti egyenlőségért, egy nemzet szabadságáért, de akár a méltóságért, a nemzeti büszkeségünkért is – mert ez nem magától értetődik – mindezekért újra meg újra meg kell harcolni! Ez az, ami mozgat bennünket, 30-asokat, és jön már az új, 20-onéves generáció is!
Mondhatom, hogy ma Karácsony Gergely vezetésével olyan emberek kaptak esélyt önkormányzati képviselőkként és polgármesterekként, akik most sikeresen elkezdhetik a munkát és bebizonyíthatják azt, hogy a politikának a közjó szolgálata mindenek felett a legfontosabb feladata, és ehhez a politikai feltételeket is mindig meg kell teremteni!” A fidesz kontrollálatlanságára utalva hozzátette, „Egy koalíció mindig jobb és egészségesebb, mint az önkényuralmi rendszer, mert van kontroll!”
A 2022-es országgyűlési választásokra összpontosítva Kunhalmi Ágnes elmondta, készülnek az ellenzéki koalíciós győzelemre. „Október 13-át már egyfajta előválasztásának tekinthetjük az immár hamarosan soron következő országgyűlési választásoknak!
Figyelünk egymásra!
Ebben a koalícióban demokraták, köztük jobboldaliak, centristák is ülnek, így az új politikai kultúra és az új többség megalakítása mozgat bennünket, és a közjó mindenek feletti szolgálata!” – emelte ki az október 23-i nemzeti ünnep reggelén emelkedett hangulatban Kunhalmi Ágnes, a demokratikus szövetség tagja, az MSZP országgyűlési képviselője.