mszp.hu | Belföld
2024. április 16. 21:37

Kunhalmi Ágnes: A baloldali, szociáldemokrata nőké lesz a következő évtized

Kunhalmi Ágnes: A baloldali, szociáldemokrata nőké lesz a következő évtized
Közös haza, közös Európa, közös lista címmel került megrendezésre az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség országjárásának első rendezvénye, ahol felszólalt Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Dobrev Klára, a három párt közös EP-listavezetője, valamint Földi Judit, az ellenzék közös székesfehérvári polgármesterjelöltje. Az MSZP szerint az előttünk álló választás legfontosabb tétje az, hogy képesek vagyunk-e megfékezni Európában Orbánt és szélsőjobboldali szövetségeseit.

A Fidesz cserbenhagyta a székesfehérváriakat, ezért jobb és felelős városvezetésre van szükség – közölte az ellenzéki polgármesterjelölt, akinek beszédét követően a felszólalók arról beszéltek, a három párt összefogásával nem csupán Székesfehérváron, de országosan is változást kell elérni.

A szociális Európa jár a magyaroknak, amelyet nem szabad veszni hagyni, - fejtette ki beszédében Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke beszédének elején megköszönte a többi pártnak is, hogy ez az együttműködés végre létrejöhetett az ellenzéki pártok között, amelyért az MSZP régóta küzdött. „Nagyon boldog vagyok, hogy végre közösen harcolunk” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, aki szerint az MSZP és a másik két szövetséges párt együtt egy olyan erős szövetséget alkot, amely sikerre van ítélve.

Köszönet jár mindazon önkormányzati képviselőknek, alpolgármesternek, polgármesternek, akik ellenszélben, ebben az autoriter rendszerben végigharcolták az elmúlt öt évet, munkájukkal „életben tartották a demokrácia és az önkormányzatiság szikráját” – érvelt az MSZP országgyűlési képviselője. Az MSZP olyan baloldali demokraták közössége, akik elkötelezettek amellett, hogy baloldali kormányzásra van szükség. A jelenlegi hatalom esetében nem csak a korrupció a baj, hanem például a kormány társadalompolitikája is káros, hiszen különbséget tesz gyermek és gyermek, illetve család és család között.

A szociáldemokraták és a zöldek szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a tőke alacsonyabban adózik, mint az emberek. A piagazdaság megtartása mellett szociáldemokrata kormányzati beavatkozásra van szükség az emberek érdekében Az MSZP szerint az előttünk álló választás legfontosabb tétje az, hogy „képesek vagyunk-e megfékezni Európában Orbánt és szélsőjobboldali szövetségeseit”, – ez lehet az első lépés a kormányváltás felé is. „Nincs ’26, nincs kormányváltás ’24 nélkül” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Orbán és szövetségesei szeretnék leépíteni a szociális Európát, a jóléti intézményeket pedig már tönkre is tették hazánkban. „Igazságtalanság és gazemberség” volt Orbán részéről, hogy megrövidítette a nyugdíjasokat. A szociáldemokratáknak azért kell küzdenie, hogy az európai minimálbér és minimálnyugdíj ne álom legyen, hanem valóság.

Ma nem az a tét, hogy egy európai szuperállam jön-e létre, hanem az, hogy meg tudjuk-e őrizni Európát politikai szövetségnek, vagy tagállamok laza kereskedelmi szövetségévé válik az EU.

Új baloldali politikára van szükség Magyarországon, amelynek megvalósításában a női politikusok kiemelkedő szerephez jutnak majd. „A baloldali, szociáldemokrata nőké lesz a következő évtized” – fogalmazott beszéde végén Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP társelnöke után a szövetség közös listavezetője, Dobrev Klára is ráerősített a szocialista politikus szavaira, mikor úgy fogalmazott: „Csak úgy tudunk nagy dolgokat végrehajtani, ha egymásba tudunk kapaszkodni.”

Kapcsolódó párttagok