mszp.hu | Belföld
2024. április 18. 21:47

Kunhalmi Ágnes: Meggyőződésem, hogy a jobboldali, autoriter rendszereket csak balról lehet legyőzni

Kunhalmi Ágnes: Meggyőződésem, hogy a jobboldali, autoriter rendszereket csak balról lehet legyőzni
Debrecenben tartotta csütörtöki országjáró kampányrendezvényét az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség. Az eseményen felszólalt Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Dobrev Klára, a három párt közös EP-listavezetője, valamint Szabó Tímea és Varga Zoltán országgyűlési képviselők.

Kell egy okos, baloldali állam, kell egy olyan baloldali útiterv, amelyben a társadalmi igazságosság a vezérvonal, mert lehet fejlődni úgy is, hogy „nem hagyunk tömegeket hátra” – mondta Kunhalmi Ágnes.

Az évtized a szociáldemokrata nőké lesz ebben az országban – kezdte beszédét Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke emlékeztetett, hogy a debreceni rendezvény előtt a fideszes vezetésű Nyírmártonfalván jártak, ahol a hírhedt lombkorona nélküli lombkoronasétányt építették. A beruházás jól szimbolizálja az uniós pénzek elherdálását.

Hazánkban lombkoronasétány épül lombkorona nélkül, igaz, „köztársasági elnökünk is van, csak éppen köztársaság nincs Magyarországon” – mondta az MSZP társelnöke.

A fideszesek így herdálják el a Hajdú-Bihar megyei emberek pénzét, amit az unióból kapunk. A fideszesek rosszul gazdálkodnak, elherdálják a debreceniek vagyonát is.

Nagyon sok ellenzéki szavazó van Debrecenben, ezért a debrecenieknek sem szabad hagyni, hogy megosszák őket. Össze kell fogni, mert a pártok és a civilek együttműködése, Mándi László, az ellenzéki pártok debreceni polgármesterjelöltjének vezetésével képes leváltani Papp László polgármestert.

A szociáldemokrata mozgalmak érték el, hogy a nők is tanulhassanak és szerezhessenek diplomát, hogy a nők is válaszhatók legyenek, és a dolgozók szakszervezetekbe szerveződhessenek.

„Régi harcosok vagyunk, mi nem ma kezdtük, minket ismernek, tudják, honnan jövünk és mit árulunk. Mi nem az utolsó pillanatban lovagoljuk meg a hangulatot” – érvelt Kunhalmi Ágnes.

„Nekem nem kell a Fidesz, még Orbán nélkül sem” – fogalmazott az MSZP országgyűlési képviselője, majd hozzátette, hogy balról akarják legyőzni ezt a kormányt, mivel az ilyen jobboldali autoriter rendszereket csak balról lehet legyőzni.

Az elfogadásról és az együttműködésről szól a demokrácia, de a demokrácia és a piacgazdaság önmagában nem képes biztosítani a magas életszínvonalat a társadalom széles rétegei számára. Ehhez kell egy okos baloldali állam, kell egy olyan baloldali útiterv, amelyben a társadalmi igazságosság a vezérvonal, mert lehet fejlődni úgy is, hogy „nem hagyunk tömegeket hátra” – mondta Kunhalmi Ágnes.

Nem lehet gyermek és gyermek között különbséget tenni. A szegény családba született gyermekeknek is járnia kellene a támogatásoknak.

Ma nem az a tét, hogy egy európai szuperállam jön-e létre – amellyel Orbán riogat -, hanem az, hogy meg tudjuk-e őrizni Európát politikai szövetségnek, vagy európai tagállamok laza kereskedelmi, gazdasági szövetségévé épül le a közösség.

A kérdés ma az, hogy Orbán és szövetségesei szétverik-e a szociális Európát, hiszen a jóléti intézményeket már tönkre is tették hazánkban.

A baloldali-zöld közösség egy erős vár, amely kitartó és képes lesz leváltani Orbán autoriter rendszerét.

Az eseményen a többi felszólaló is a baloldali-zöld, szociáldemokrata együttműködés mellett tett hitet. Ez a szövetség képes lesz sikert elérni a választásokon, ez a szövetség a biztos pont, amely egy európai, tisztességes Magyarországot fog megteremteni.

Kapcsolódó párttagok