mszp.hu | Belföld
2024. január 19. 11:34

Kunhalmi Ágnes: Orbán legyőzhető lenne

Kunhalmi Ágnes: Orbán legyőzhető lenne
A főpolgármester nyílt leveléről, az ellenzéki összefogásról, valamint a pedagógusok béremeléséről is beszélt Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke az ATV csütörtöki Egyenes Beszéd című műsorában.
A főpolgármester nyílt levelére reagálva Kunhalmi Ágnes elmondta, egyetért a kezdeményezéssel és felháborítónak nevezte, hogy egy regnáló főpolgármesternek, aki már bizonyított és a kutatások szerint utcahosszal vezet, győzködnie kell a többi ellenzéki pártot az összefogásról. 
 
Az MSZP társelnöke elmondta, hogy a fővárosban is nagy a tét, hiszen ha egyetlen párt is kimarad az összefogásból és nem lesz közös lista, akkor a Fidesz közgyűlési többségre tehet szert. Egy főpolgármesternek pedig közgyűlési, testületi többség nélkül korlátozott a mozgástere. 

 
Az inkumbens, hivatalban lévő polgármesterek indulását Karácsony Gergely is támogatja, ahogyan az MSZP is azt az álláspontot képviseli, hogy a már bizonyított jelölteknek újrázni kell, nem szabad hagyni, hogy a Fidesz visszatérjen ezekben a körzetekben.
 
Az uniós választásokkal kapcsolatosan is elmondható, hogy Orbán legyőzhető. Azonban, ha a Fidesz győzedelmeskedne az EP választásokon, annak külpolitikai üzenete is van, miszerint nincs más út. Ez annak fényében különösen fontos, hogy hazánk tölti be az idei év második felében az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét – emlékeztetett Kunhalmi Ágnes. 
 
„A magyar ellenzék véleményem szerint – és az MSZP szerint is – nem tesz meg mindent a siker érdekében, pedig megverhető lenne Orbán” – érvelt az MSZP társelnöke. Minden ellenzéki pártnak fel kellene nőnie a feladathoz, a választók akaratához. 
A műsor végén szó volt a pedagógusok bérrendezéséről is. Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy a szakszervezeteknek, a diákoknak és a demonstrálóknak köszönhető elsősorban, hogy ez a béremelés megvalósulhat. A szuverenitására oly kényes kormánynak nemzeti költségvetésből kellett volna a béreket emelnie, ezt azonban csak uniós forrásokból tudták meglépni. 
 

Kapcsolódó párttagok