Kunhalmi Ágnes elmondta, a rendkívüli politikai vitanap kezdeményezésének oka az ellenzék részéről a hónapokkal ezelőtt kirobbant bicskei pedofilbotrány volt, melynek következtében a volt igazságügyi miniszternek és a köztársasági elnöknek is távoznia kellett tisztségéből. Közismert azonban, hogy nem csak ők voltak a felelősök, Balog Zoltán volt a kegyelmi döntés kezdeményezője, az azonban továbbra sem világos, rajtuk kívül másokat is terhel-e közvetlen politikai felelősség.
Az MSZP a kegyelmi ügy kirobbanását követően parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ezt azonban a kormánypárt nem támogatta. Ennek oka, hogy a kormány fél az igazságtól, maga a miniszterelnök nem akarta, hogy fény derüljön a valós okokra. A jelenlegi rendszerben viszont egyértelmű, hogy mindig Orbán Viktor akarata áll a döntések hátterében. A botrány a Fidesz családbarát politikájának álságosságát is tökéletesen mutatja.
A bicskei pedofilügy ráadásul nem elkülönült eset, a gyermekintézményekben gyakoriak az ehhez hasonló és egyéb bántalmazások is. A gyermekvédelem a kormány számára azonban csak kommunikációs eszköz, annak érdekében valós lépéseket nem tesznek – hangzott el. Így a kormány nem fordít elég pénzt a gyermekekre és az ő jövőjükre. Jól mutatja, hogy GDP-arányosan alig költenek a gyerekekre, a családi pótlék összegét pedig több mint 10 éve egy forinttal sem emelték. A kormány ókonzervatív és avítt társadalompolitikájának központja tehát, hogy a szegényeken és a hátrányos helyzetűeken nem segítenek.
Kunhalmi Ágnes elmondta, az Országos Közös Akarat civil szervezet az ellenzéki pártokkal, így az MSZP-vel is elfogadott egy országgyűlési határozati javaslatot, melyet benyújtottak, hiszen nemzeti minimumban gondolkodnak minden hazánkban élő gyermek érdekében. A gyermeki jogok oszthatatlanok és minden gyermeket megilletnek, a gyermekjólét és a gyermekvédelem érdekében azonnali és hosszútávú javaslatokat is megfogalmaztak.
Az MSZP társelnöke kiemelte, a társadalom a legelesettebb gyermekeket kényszerül a fideszes államra bízni. Az azonban nem teljesíti feladatát, amikor pedig hibázik, bűnt követ el, akkor megpróbálja eltussolni, agyonhallgatni az ügyeket. A Fidesz érdeke ugyanis az, hogy senki se tudjon arról, ami árt nekik, a hatalmuknak, és hogy ne derüljenek ki a gyermekeket érintő bántalmazások.
Kunhalmi Ágnes szerint rettentő drámai a helyzet, a kormány pedig most szembe állítja a középosztálybeli és a felső-tízezerbeli gyermekek juttatásait az ország legnyomorúságosabb körülményei közé születetteivel. „Hogy merészelnek gyerek és gyerek között különbséget tenni?” – szögezte a kérdést az MSZP társelnöke a kormány képviselőinek. Hozzátette, a bántalmazások jelenleg is zajlanak az országban, a gyermekvédelmi képviselőknek és a civil szervezeteknek kell hálásnak lenni, akik mindent megtesznek a gyermekek megóvásáért és sok esetben elvégzik a fideszes állam feladatát.
Sorra buknak ki a gyermekbántalmazási esetek, a kormány nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja az egész gyermekvédelmi ellátórendszert sújtó hiányosságokat, visszaéléseket. Világos, hogy az állam a rájuk bízott gyermekeket sokszor bántja, abuzálja, így hát köszönetet kell mondani azoknak, akik a jelzőrendszer helyett figyelmeztetnek, ha baj van. Kunhalmi Ágnes kiemelte, felbecsülhetetlen, életre szóló károkat és sérelmeket szenvednek el az érintett gyermekek, ezért pedig a kormány a felelős, ugyanis csak nekik lenne arra lehetőségük, hogy kijavítsák a hibákat.
A magyar állam nem biztosítja minden gyermek jólétét, a helyzet súlyosságát megértve ezért közös megoldást kell keresni. Szakmai és civil szervezetek bevonásával átfogó gyermekjogi stratégiát és cselekvési tervet kell kidolgozni, integrált, hozzáértő gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakirányításra van szükség, a gyermekvédelem alulfinanszírozottságát meg kell szüntetni, GDP-arányosan minimum három százalékot kell fordítani a gyermekekre. Független szakmai testületekre van szükség, melyek átfogóan monitorozzák a területet. A gyermekvédelmi szakembereket meg kell becsülni anyagilag, szakmailag képezni kell őket, a rendszer túlterheltségét pedig meg kell szüntetni. Mindehhez politikai akaratra van csak szükség. A gyermekvédelem kapuőri funkciójának érvényesülni kell, a bántalmazások kivizsgálását kell alapnak tekinteni, átlátható működésre és a megfelelő tájékoztatásra van szükség. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények és más ágazatok között pedig szoros együttműködésre van szükség. Mindez nem lehetetlen, arra kérte a kormányt Kunhalmi Ágnes, teljesítse ezeket a kéréseket.