nepszava.hu, mszp.hu | Belföld
2021. december 11. 13:27

Kunhalmi és Hiller kockáztat

Kunhalmi és Hiller kockáztat
Átadja a befutó listás helyét másnak, az egyéni győzelemben bízik az MSZP női társelnöke, Kunhalmi Ágnes és a párt választmányának elnöke, Hiller István is.

A párt szombati választmányi ülésén dől el, kiket javasolnak majd az ellenzéki listára.

Nagyon sok ember teszi fel a kérdést: hová tűnt az ellenzéki összefogás az előválasztás óta?

Kunhalmi Ágnes: Nem lehet állandóan lázban tartani több százezer embert. Az előválasztás tömegeket mozgatott meg, az ellenzék együtt egy állami gépezetet meghazudtoló infrastruktúrát épített fel, ilyen még soha nem volt Magyarországon. Kell egy kis idő, hogy minden ellenzéki csoport a saját jelöltjei kampányáról átálljon a közösen támogatott 106 egyéni jelölt és a közös miniszterelnök-jelölt segítésére.

Hiller István: Sokan úgy látják, az ellenzék nem egyszerűen visszakerült a pályára, hanem esélyes csapatként van ott. Az előválasztás azokat is megmozdította, akik eddig csak szűk körben mondták el, hogy nem tetszik nekik, ahogy Magyarországon mennek a dolgok, de aktívan nem tettek ellene semmit. A nyár végén azt mondtam, nagyon büszke lennék, ha 400 ezren elmennének szavazni. Nagyszerű siker, hogy összességében 850 ezernél több ember vett részt benne és ennek megfelelően nőtt a várakozás is az ellenzékkel szemben. Győzelmet várnak tőlünk.

Összefogás kell a program és az országos lista szintjén, miközben minden pártnak meg kell mutatnia saját magát is. Hogyan lehet ezt megoldani?

K.Á.: A 2010 óta épülő autoriter állam egyre inkább kiteljesedik, tehát az ellenzék dolga egyfelől egyre nehezebb, gondoljunk csak a legutóbbi lépésre, a fiktív lakcímek létesítésének büntetlenségére. Másfelől mégis könnyebb a dolgunk, mert stratégiai kérdésekben megszületett az az egység, ami hiányzott az elmúlt tíz évben. Ezért fél a Fidesz, hogy elveszíti a választást, mert most először egységes tömb áll vele szemben. Három stratégiai kérdésben kell egyetértenünk. Ebből megvan a közös miniszterelnök-jelölt és a 106 egyéni körzet kiválasztott közös ellenzéki jelöltje, most jön a harmadik, a közös lista összeállítása. Az elmúlt tíz évben nem volt ilyen jó együttállás.

H.I.: A Fidesz nem simán a hatalmat, a politikai teljhatalmat akarta és szerezte meg, hanem a gazdaságit is. Ehhez kapcsolódik az utóbbi fél évtized törekvése: a szellemi, intellektuális tér elfoglalásának kísérlete az akadémiai intézetektől kezdve a felsőoktatás állami kézből való kiszervezéséig. Minden lépésük a hatalomról szól. De nekünk nemcsak azt kell megmondanunk, mit utasítunk el a Fidesz uralkodásából, hanem azt is, mit állítunk vele szemben.

A nyáron már aláírták a Közös Alap nevű programot, ehhez képest mi történik most a programalkotásban?

K.Á.: Figyelembe kell venni, hogy minden kampánynak van egy menetrendje. A legfontosabb most az, hogy a pártok megegyezzenek a közös listáról is. A program véglegesítésekor pedig mi MSZP-sek azt mondjuk, hogy a demokrácia és jogállamiság ígérete nagyon fontos, valamint a korrupció elleni harc is, de kevés, mert szociális állam nélkül nem lehet tömegeket felemelni és magas életszínvonalon megtartani. A kirekesztetteknek esélyt kell adni, amihez teljesen új társadalom- és gazdaságpolitikát kell kialakítani.

H.I.: Az együttműködésünk nem egyszínű. Közös érdek, hogy megmutassuk a közös értékeket, amelyek összekötnek bennünket, de ezen belül az MSZP-nek kötelessége a baloldali értékek képviselete és hangsúlyozása ebben az együttműködésben. Nagyon szeretném, ha a kampányok programvitaként zajlanának, de lássuk be, hogy nem ez történik. A politika nagyon erősen személyközpontúvá vált. Ezért a közösen megválasztott miniszterelnök-jelöltünk joga és felelőssége, hogy megjelenítse a program legfontosabb elveit, a mi dolgunk pedig segíteni, hogy Márki-Zay Péter gondolataiba, programjába a mi értékeink beépüljenek.

Győzködni kell őt?

H.I.: Nem kell győzködni, de a másik gondolatainak megismerésére időt kell szánni. Két hete meghívtam őt az MSZP választmányi ülésére, ahol online beszélgetésben több mint két órán át válaszolt majdnem száz szocialista kérdéseire. Mi erős szociáldemokrata vonalat akarunk érvényesíteni ebben az összefogásban, belátva és elfogadva, hogy a társaink a liberálisoktól egészen a mérsékelt jobboldalig a miénktől eltérő értékekkel is rendelkeznek. Nem feloldódást akarunk, ami középszert eredményez, hanem egymást erősíteni.

K.Á.: Tudjuk, hogy jobboldali politikus, de érti, hogy mi a társadalmi szolidaritás szerepe, a társadalmi igazságosság lényege. Csak példaként: elfogadta az állami bérlakás programunkat, a panelprogramot, a fűtéskorszerűsítés támogatását, azt, hogy mindenkinek egyformán jár a magas színvonalú egészségügyi ellátás, elvetette a több biztosítós modellt, támogatta, hogy vissza kell állítani 18 évre a tankötelezettség korhatárát, és a pedagógusok béremelését is. Érdemes megnézni, hogy csinálták a németek, az ottani nagykoalíció bizonyította, hogy okos kompromisszumokkal jobb és baloldali demokraták tudnak együttműködni. Itt is sikerülhet.

Lehet hét frakciója az összefogásnak az új parlamentben, Márki-Zay Péter felvetett ilyen kérést?

H.I.: Ha lesz ilyen kérése, arról az összefogásban dolgozó pártok elnökeinek testülete dönthet majd, s csak az valósul meg, amit egységesen támogatnak. Ezeken a megbeszéléseken természetesen a miniszterelnök-jelölt is részt vesz, véleményt mond, működik a közös gondolkodás.

K.Á.: A Fidesz belengette Szanyi pártján keresztül, hogy megakadályozná több ellenzéki frakció létrehozását. Ha a Fidesz fejével gondolkodunk, akkor össze akar kényszeríteni bennünket, hogy az ellentétek majd szétfeszítsék az összefogást, de az elmúlt két év azt bizonyítja, hogy ez már nem sikerülhet.

H.I.: Ha sokan eljönnek szavazni és az ellenzéket választják, akkor olyan szabályt csinálnak, amilyet akarnak. Én az ellenzéki szavazókra, a választókerületekre koncentrálok, arra, hogy tél végére politikai értelemben is megtörténjen a rianás, megtörjön a jég. A kampány előtti felkészülés utolsó heteit éljük, nagyon pontos terveket készítünk, mert azt valljuk, hogy nincs lefutott meccs. Nem engedünk el egy megszerezhető mandátumot sem, ott sem dőlünk hátra, ahol biztosnak mondják a győzelmet.

Az önök egyéni mandátuma biztos?
H.I.: Nincs biztos mandátum, de arra készülök, hogy ötödször is megnyerjem a körzetemet, Kunhalmi Ágnes másodszor a magáét, s az előválasztás eredményei alapján erre van esélyünk. Mi ketten eldöntöttük, hogy egyéniben akarunk indulni és győzni, pedig a politikai közösségünk választott vezetőiként az első helyek valamelyikét kaphatnánk az MSZP országos listáján. Egyéniben akarunk győzni és reméljük, győzünk is. Így listáról két másik társunkat segítjük országgyűlési mandátumhoz.

Abban bíznak, hogy olyan nagyon megverik a második helyen végzőt, hogy a győzelemhez szükséges voksokon felül sok töredékszavazat mehet át az országos listára, vagyis működik majd a győzteskompenzáció, ami kétharmadhoz segítette a Fideszt?

K.Á.: Igen, ezért szeretnénk elérni, hogy Pestszentlőrincen és Pestszentimrén, valamint Pesterzsébeten és Kispesten az átlagnál is többen menjenek el szavazni, hogy voksukkal a közös listánkat is erősítsék.

H.I.: A Fidesz vezetői, miniszterei sorra bejelentették, hogy nem indulnak egyéni körzetben. Mi épp az ellenkezőjét tesszük. Az MSZP első női társelnöke és a választmány elnöke megtehetné, hogy csak listán indul, de mi azt nézzük, hogy lehet elérni a lehető legtöbb mandátum megszerzését, ezért rajta leszünk ugyan a párt listáján, de nem elől.

A választóknak és a párttársaknak is fontos, hogy hány MSZP-s szerepel majd az országos listán, amire a párt listájáról lehet felkerülni. Ez már összeállt?

H.I.: Most szombaton választmányi ülést tartunk, a párt új szabályzata szerint ez a testület, a párt parlamentje fogadhatja el az MSZP saját, majdnem százfős listáját.

K.Á.: Majd ezt összefűzzük a Párbeszédével és végül valamennyi szereplővel egyeztetjük.

Az országos listákról 93 parlamenti hely osztható szét, ebből az ellenzéknek 40-50 juthat, attól függően, hogyan alakulnak az imént említett töredékszavazatok. Milyen szempontok alapján dől el, hogy mennyi helyet kapnak a szocialisták?

H.I.: Az előválasztás eredményét, 850 ezer ember döntését figyelembe kell venni, ez biztos és természetesen cél, hogy minél több szocialista név kerüljön rá a listára, ezért a közösségünk számára hasznos a mi döntésünk az egyéni indulásról, mert a felszabaduló helyeken más társaink kaphatnak esélyt.

Az MSZP az előválasztáson 18 egyéni körzetet hozott el. Ez mire elegendő? Nyolc hellyel számolhatnak a közös listán?

K.Á.: Ez reális, de szövetségben indultunk a Párbeszéddel és az LMP-vel, ami együtt már 30 győztes helyet jelentett az előválasztáson, a DK 32 helye után. Ha csak a Párbeszéddel együtt nézzük, akkor is 25-öt.

A közvélemény új arcokat vár a politikába, lesznek ilyenek?

K.Á.: Ha a választmány elfogadja, olyan is rákerül a listára, aki még a parlamentben sem járt.

Mikor kezdődik az ellenzéki kampány?

H.I.: A Fidesz még nem döntött, mikor lenne neki legjobb a választás, de mi meghozunk minden szükséges döntést, rajtra készen állunk, hogy elinduljunk, amikor kell. Így együtt van bennünk erő, kezdeményezőkészség, és az az elszántság, hogy győzni akarunk.