mszp.hu | Belföld
2020. április 25. 14:07

Kunhalmi: veszélyes és felelőtlen a tetőzés másnapján érettségit tartani

Kunhalmi: veszélyes és felelőtlen a tetőzés másnapján érettségit tartani
Veszélyesnek és felelőtlennek nevezte Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, hogy a kormány ragaszkodik a május 4-iki érettségihez.
Azt is mondta: téved Orbán, ha azt hiszi, a gazdaság korai újraindításával meg tud úszni egy bőkezűbb válságkezelő csomagot.
 
„Ez egészen furcsa, hogy pont harmadikára mondja a miniszterelnök, hogy tetőzik {a járvány}, és másnap elindít közel 90.000 embert, több mint 83.000 érettségizőt és több mint tízezer kísérőtanárt. Én ezt veszélyesnek tartom, és azt kell, hogy mondjam, felelőtlenségnek” – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken a szocialisták választmányi elnöke.
 
 
„Sehol a világon” nem kezdenek tömeges érettségit bonyolítani a tetőzés másnapján – hangsúlyozta.
 
Azt mondta: az MSZP javaslata volt, hogy vagy csak szóbeli, vagy csak írásbeli vizsga legyen, illetve „ha minden elborul”, akkor gondolkodjanak a jegymegajánláson – de mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy „az emberi életnél és az egészségnél fontosabb nincs”.
 
A diákok többsége érettségizni akar, „csak az nem mindegy, hogy mikor” – mondta. Mivel a kormány a „csak írásbelit” fogadta meg az MSZP-s javaslatok közül, a szóbelikre szabott idő is a rendelkezésére állt volna, tehát lett volna mozgástere a járványhelyzet függvényében eltolni a vizsgákat – s ezt még jövő héten is megteheti.
 
Kunhalmi felhívta a figyelmet, hogy ha a kormány nem tolja el a vizsgát, „ha ilyen makacs és konok (…)  és hajthatatlan, a felelősség az övé”.
 
Felszólította a kormányt: ne listázza azokat a pedagógusokat, akik nem vállalják az érettségiztetést. Ne 10, hanem legfeljebb 5 vagy 6 ember legyen egy teremben, és mindenféleképpen szervezzék meg a „legszigorúbb” biztonságot: védőfelszereléseket, fertőtlenítőszereket, a termek kitakarítását, fertőtlenítését.
 
„Ezt meg kell tudni oldani!” – hangsúlyozta.
 
A gazdaság újraindításáról azt mondta: ahhoz három feltételnek kell teljesülnie: az iskolákat zárva kell tartani; „tesztelni, tesztelni, tesztelni” kell és maszkot kell viselni, mert akármennyire „nem hisz benne Müller Cecília, mégiscsak inkább a WHO-ra hallgassunk meg a mértékadó járványügyi szakemberekre”.
 
Az újraindítást Kunhalmi csak fokozatosan tudja elképzelni, például a nagyobb multinacionális cégeknél, korlátozott munkaidőben, nagyon kemény, szigorú feltételekkel, kevés embert visszaengedve, és csak ha közben továbbra is zárva tartanak az intézmények, nincsenek tömegrendezvények továbbra sem, a tesztelés folyamatos, és maszkviselés van.
 
Felhívta viszont a figyelmet, hogy nem fogja beindítani a gazdaságot, ha Orbán rákényszerít mindenkit a korai nyitásra. Ha a miniszterelnök azt gondolja, „meg tudja úszni a bőkezűbb válságkezelő csomagot, akkor nagyot téved” – mondta - mert mit most „megspórol”, azt nem tudja a korai nyitással visszahozni.
 
A gazdasági partnereink, például a németek is úgy „tudnak bátrak lenni”, hogy közben a német kormány nagyon bőkezű támogatást ad a dolgozóknak, és a munkanélküli segély időtartamát is meghosszabbítja.
 
„Nem véletlenül kéri az MSZP”, hogy minimumcsomagként három hónapról kilenc hónapra bővítsék a munkanélküli ellátás időtartamát Magyarországon és a minimális összege havi 100.000 forint legyen; és hogy a bérek és járulékaik 80%-át minden cégnél megszorítás nélkül vállalja át az állam.
 
„Nem lehet pénz nélkül hagyni az embereket, mert túl kell élnie a népnek és a vállalkozásoknak is ezt a kritikus, átmeneti időszakot” – hangsúlyozta.

Kapcsolódó párttagok