2011. október 15. 14:01

Lassan összeáll a Fidesz "szakértői" kormánya

Budai Gyula és Papcsák Ferenc nyilván azért a legalkalmasabbak kormányzati elszámoltatónak, mert legalább egyszer már magukat is elszámolták: Budai Gyulának a kétmilliós bérplafon fölött felvett extrajövedelemmel, Papcsák Ferencnek pedig a duplán zsebre tett költségtérítéssel támadt egy kis gondja.

Selmeczi Gabriellából minden bizonnyal azért válhatott előbb nyugdíjvédelmi megbízott, újabban pedig pártszóvivő, mert korábban igen eredményesnek bizonyult különböző kiflicsücsök-csenési, valamint fürdőszoba-berendezési ügyek biztosításában, hatékony kommunikációjában is.

Kocsis Máté pedig egész biztosan azzal érdemelte ki a kormány számára ”irtó” fontos hajléktalanügyi referensi posztot, hogy a saját felségterületén már bizonyította: ha kell, akár referendum kiírásával is hajlandó ”ellátni” a nyomorult sorsú emberek baját.

A fenti logika alapján javasoljuk, hogy az ingatlanbotránya miatt elítélt fideszes Gergely Zsoltot azonnal nevezzék ki a tegnap bejelentett otthonteremtő program kormánybiztosává. Sőt, mivel most kaptuk a hírt, hogy ma már jóval többen dolgoznak a Miniszterelnökségen, mint a Bajnai-kormány idején, javasoljuk azt is, hogy a kormányfői hivatal vezetéséért felelős Varga Mihály haladéktalanul vehesse át a neki járó kormánybővítési-biztosi címet.

Török Zsolt,
szóvivő