mszp.hu | Belföld
2019. július 19. 17:45

Látványtervek helyett valódi fejlesztéseket!

Látványtervek helyett valódi fejlesztéseket!
Mi, miskolci ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek szövetséget kötöttünk, hogy Miskolc újra vonzó, fejlődő, jókedvű nagyváros legyen. Mindannyian tudjuk, hogy fontosabb ami összeköt, mint ami szétválaszt bennünket, ezért közös célokkal, közös programmal, közös jelöltekkel, közös felelősséggel indulunk az őszi önkormányzati választásokon.
Egységes csapatot hoztunk létre Velünk a Város Egyesület néven, amely összefogja a szövetséget alkotó pártokat és szervezeteket. Egyesületünk elnökének a városszerte elismert szociális szakembert, szakszervezeti vezetőt és háromgyermekes családanyát, Varga Andreát választottuk.
 
Varga Andrea vezetésével olyan Miskolcért fogunk dolgozni, amely valóban fejlődődik és jól működő. Az a célunk, hogy szeretett városunknak ismét legyen gazdája. Olyan várost fogunk építeni, ahonnan tehetséges fiataljaink nem elmenni, hanem hazajönni akarnak. Olyan városban hiszünk ahol jó élni és ahová jó ellátogatni.
 
Miskolc ismét demokratikusan fog működni, ahol a döntések nyilvánosan, az érdekeltek és civilek bevonásával születnek meg.
 
Olyan képviselőtestületre van szükség, amely nem engedi bezárni a felújított Semmelweis kórház szülészetét és repülőteret, amely rendbeteszi a Tiszai pályaudvar környékét, amely megoldja az Avas szálló helyzetét. Olyan képviselőtestületre van szükség, amely törődik a miskolciak gondjaival, rendben tartja az utakat és zöldterületeket. Olyan képviselőkre van szükség, akik a fákat nem kivágatják, hanem ültetik.
 
Az általunk javasolt képviselők ilyenek lesznek, akiket rövidesen bemutatunk és a miskolciak figyelmébe ajánljuk őket. Szövetségünk közösen, minden választókerületben egy képviselőjelöltet állít az önkormányzati választáson.
 
Mindannyian tudjuk, hogy Miskolc sosem volt fideszes város, mert minden választáson többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette. Mi, miskolci ellenzéki pártok és szervezetek ősszel érvényt szerzünk a miskolci többség akaratának. 
 
Badány Lajos JOBBIK, dr. Simon Gábor MSZP, dr. Fekete Zoltánné DK, Prokaj Tamás MOMEMTUM, Mezei Attila LMP, Göröncsér Zsolt Párbeszéd, Erdei Sándor Mindenki Magyarországa, Varga Andrea Padtársak
 

Korózs Lajos: pör lesz!

2019-08-21 15:09