MTI/mszp.hu
2011. március 19. 12:48

Lázár Jánosnak meg kellene fontolnia, hogy örökre visszavonuljon a politikától

Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen tett kijelentése miatt nem alkalmas arra, hogy a Fidesz frakcióvezetője maradjon, de még azt is meg kellene fontolnia, hogy örökre visszavonuljon a politikától és a közélettől.

A szóvivő ezt annak kapcsán mondta az MTI-nek, hogy szombaton felkerült az internetre egy hangfelvétel, amelyen Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésén úgy fogalmazott: "akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér."

 Az MSZP felszólítja Lázár Jánost, hogy kérjen bocsánatot az emberektől, akiknek becsületébe és önérzetébe belegázolt - hangsúlyozta a politikus.

 Török Zsolt szerint "Lázár Jánosék hibás döntései miatt" most sokkal rosszabb hangulat van Magyarországon, mivel egyre kevesebb pénz marad az emberek zsebében és egyre magasabb árakkal találják szemben magukat. "Ezek után van képe azt mondani, hogy aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" - tette hozzá.

 Az MSZP szóvivője kifejtette: Lázár János "könnyen beszél", hiszen az elmúlt hónapokban az adófizető polgárok finanszíroztak neki havi 600 ezer forintért egy harmincmilliós Audit. Emellett "az is a pofátlanság netovábbja, amit az előző ciklusban művelt", amikor 18 millió forintos költségtérítést vett fel az Országgyűléstől, miközben szolgálati autó furikázta Budapest és Hódmezővásárhely között. "Könnyű így boldogulni, tisztességtelenül, erkölcstelenül és pofátlanul" - hangsúlyozta Török Zsolt.

 Ugyanakkor az MSZP nem csodálkozik Lázár János szavain, hiszen ő annak a frakciónak a vezetője, ahol nap mint nap buknak le képviselők amiatt, hogy duplán veszik fel a költségtérítést az Országgyűléstől és az önkormányzatoktól - mondta Török Zsolt.