mti.hu | Belföld | NzywAohxsXA
2018. november 21. 19:39

Legyenek költségmentesek a devizahiteles perek

Az MSZP a devizahiteles perek költségmentességét javasolja.
Mesterházy Attila, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten elmondta, ismét benyújtja az Országgyűlésnek 2011-ben már beterjesztett javaslatukat a devizahiteles eljárások költségmentességére.Ha a kormánypártok és a Magyar Nemzeti Bank is azt tanácsolja a devizahiteleseknek, hogy forduljanak bírósághoz, akkor az állam adjon segítséget nekik – indokolt. Hozzátette: a sokszor éveken át tartó perek megterhelik ezeknek a családoknak a költségvetését.
 
Szakács László, az MSZP elnökhelyettese közölte, a költségmentesség a polgári perrendtartás szerint azt jelenti, hogy az illetéket, a szakértők költségeit és pervesztés esetén a költségeket a magyar állam állja.
 
A politikus a parlamentnek a kormány által most benyújtott, a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló törvényjavaslatról is beszélt, miszerint visszavásárolhatják az érintettek az eszközkezelőtől ingatlanjaikat. Örülnek – mondta – , hogy a kormány elmozdult arról „a lehetetlen álláspontról”, hogy nincsen Magyarországon már devizahiteles probléma.
 
Hozzátette, javítani szeretnének a törvényjavaslaton, ezért azt kezdeményezik, egészítsék ki az igénybevevők körét azokkal, akik önhibájukon kívül nem tudtak részt venni a programban. Elmondta, olyan adósokról van szó, akik ugyan felkínálták megvételre ingatlanjukat, de forráshiányra vagy egyéb adminisztratív okra hivatkozva visszautasították azt. Hozzátette: a visszavásárlást pedig jövő év októbere helyett 2022-ig kellene biztosítani.
 
Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője azt mondta, az első devizahiteles perek 8-10 éve indultak, de a bíróságok még mindig nem értik a fogyasztóvédelem lényegét: a bankoknak kell minden információt átadniuk az ügyfeleknek, hogy azok felelős döntéseket hozzanak.
 
Értékelése szerint sem a kormány, sem a nemzeti bank nem lép fel a 145 ezer károsult érdekében.