Azt is kezdeményezik: szüntessék be a két évnél régebben a kártyán ragadt pénzből a havi 3%-os szolgáltatási díj levonását.
„Senkinek sem az az érdeke, hogy ezek a juttatások ne legyenek felhasználva: sem annak, aki kapja, sem azoknak a vállalkozásoknak, ahol fel lehetne használni ezeket” – mondta.
Nem tudni, meddig és milyen formában maradnak fenn a járványügyi korlátozások, „de azt tudjuk, hogy sok más terület mellett a vendéglátás is nagyon nagy bajban van. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi körülmények között ezzel a lépéssel segítségére tudnánk lenni a csődközeli helyzetben lévő éttermeknek, kifőzdéknek” – tette hozzá.
„Mi az MSZP-ben úgy gondoljuk, hogy most, amikor a vállalkozások (…) a talpon maradásért, a dolgozók pedig a munkanélküliség elkerüléséért küzdenek, minden segítséget meg kell adni a bajba kerülteknek. Ezek a javaslatok pedig ezt a célt szolgálják” – mutatott rá.
Elmondta: bár a járvány miatt a kormány már korábban megemelte a SZÉP kártyára utalható összegek felső határait, ez „félmegoldás”, hiszen a három alszámlából – szálláshely, vendéglátás és rekreáció - a korlátozások miatt jelenleg kettőt nem lehet használni: zárva vannak a szállodák, a gyógyfürdők, a kulturális intézmények és az edzőtermek.
Költséglevonás nélkül pedig csak a feltöltést követő második év május 31-ig lehet felhasználni a kártyán lévő összegeket, tehát akinek 2019-ről maradt még pénze a kártyán, attól idén júniustól az után havi 3%-os költségdíjat vonnak.
Tavaly nem sok lehetőség nyílt arra, hogy a dolgozók felhasználják a kereteket, pedig „nem ők tehetnek arról, hogy a járvány megváltoztatta az életünket; nem ők tehetnek arról, hogy nem tudták elkölteni a keretüket” – húzta alá Komjáthi.
Kiemelte: a béren kívüli juttatások, a kafetéria, a SZÉP-kártya nemcsak a bértárgyalások egyik kulcspontja lehet, „olyan juttatás, amelyet munkáltatók és munkavállalók örömmel vesznek”, hanem egy ilyen válságos időszakban is nyújthat segítséget a munkavállalók és a munkáltatók számára is.
Hozzátette: az utóbbi néhány évben mind a Magyar Szocialista Párt, mind a szakszervezetek többször emelték fel hangjukat a béren kívüli juttatások, a kafetéria lehetőségeinek szűkítése és magas adótartalma miatt.