Ezért mindent meg kell tegyünk a fogyasztói jogok egyenlő érvényesülése érdekében. A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek munkája mellett is megállapítható, a fogyasztók még mindig erősen kiszolgáltatottak. Újra kell éleszteni a fogyasztóvédelmi társadalmi szektort, meg kell teremteni a civil szervezeti hátteret, és a szolgáltató párt arculatát.
Ezért hétfőn megalakult az MSZP Országos Fogyasztóvédelmi és Életminőség Tagozata. A munkát a szakmai kérdésekre koncentrálva kívánjuk végezni. Ennek szellemében a nyilvánosság bevonását működésünk meghatározó részének tekintjük. Fellépünk a szolgáltatók fogyasztóellenes magatartása ellen. Erős civil szervezeti hátteret hozunk létre, mely az egyéni panaszokat is felkarolja. Lépést tartunk a naponta belépő új technológiák és szolgáltatások fogyasztói kockázatainak kihívásával.
Társadalmi párbeszédet kezdeményezünk az MSZP által készülő Fogyasztóvédelmi koncepció kapcsán.
A tagozat alakuló ülésén - elfogadva a munkatervet és célkitűzéseket - a résztvevők megválasztották a tisztségviselőket. A tagozat elnökének Simon Gábort a Parlament Fogyasztóvédelmi bizottságának elnökét, ügyvezető alelnöknek Gúr Rolandot választotta.
Magyar Szocialista Párt
Létrejött a Fogyasztóvédelmi és Életminőség Tagozat
Hazánkban a fogyasztók nem egyenlőek érdekeik megjelenítésében, hiszen az anyagi, a felkészültségbeli és az életkorból fakadó különbségek meghatározzák, ki milyen sikeresen tudja megsértett fogyasztói jogait megvédeni.