ÉszakOnline
2012. február 09. 19:07

Ludast inkább elkerülték - Éhségmenet 4. nap

Inkább az azzal éppen átellemben található Detket jelölték ki mai célállomásnak. S erre alapos okuk volt.

Akárcsak szerdán, csütörtökön is fél négy körül érkezett meg a Miskolcról hétfőn indult, és Budapestre tartó éhségmenet az aktuális, aznapi célállomásra, ezúttal Detkre.

A tempó tehát a korábbi napoknak felelt meg, a gyaloglók ezúttal 22,5 kilométert tettek meg. Az edelényi Komjáthi Imre, a menet egyik szervezője azt mondta az ÉszakOnline érdeklődésére, hogy bár fizikailag egyre több gondja-baja akad a „kemény magnak", kitartanak, különösen úgy, ha vannak olyan szakaszok, ahol – mint fogalmazott – „lelkileg feltöltődhetnek". Ilyen volt a csütörtöki szakasz is, többek között egy 70 év körüli bácsika jóvoltából. Az ismeretlen öregurat autóval vitte ki a felesége az akkor éppen Kerecsend és Kápolna közötti útszakaszon gyalogló menethez. A bácsi kiszállt az autóból, csatlakozott hozzájuk, s legalább három kilométert le is gyalogolt velük, jól lehet, idős korára tekintettel botot kellett használnia. Amint elfáradt, elbúcsúzott tőlük, telefonált az autóért, s vitette magát tovább a dolgára. „Az is nagyon jól esett, hogy Kápolnán behívtak bennünket a polgármesteri hivatalba, s felajánlották, hogy az ebédünket ne az út szélén, vagy benzinkúton költsük el, hanem a hivatali helyiségben. Az ebéd persze a mi ellátmányunkból származott, vagyis közpénzt senki sem fordított ránk, mégis jó érzés, hogy legalább meleg helyen tudtuk az ételünket elfogyasztani" – mondta Komjáthi Imre.

A csütörtöki etapra ismét csatlakozott a menethez Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke és dr. Varga László miskolci országgyűlési képviselő. Utóbbi az ÉszakOnline-nak elmondta: ő a hétfői és a keddi távot is teljesítette, a szerdai napot viszont kihagyta; Miskolcon akadt halaszthatatlan elintéznivalója. Ezért tűnt fel neki jobban, mint a többieknek, hogy csütörtökön már jóval több autós (nehéz megbecsülni, de azt saccolja, tízből hét) köszöntötte a menetet dudálással és integetéssel, mint a hét elején. Sőt! Olyan is volt, hogy megállt egy melléjük érő autó, kiszálltak belől az utasok, s azt mondták: „Köszönjük fiúk!" A jelenségnek megítélése szerint két oka van: az egyik, hogy egyre többen hallottak már vállalkozásukról, a másik, hogy egyetértenek a céljaikkal, azzal, hogy a leszakadt térségekkel kapcsolatos kormányzati politikán változtatni kell.

*

Annak, hogy az előzetesen tervezettel ellentétben nem Ludason, hanem Detken ért véget a csütörtöki menet, alapos oka van. Bár a menet résztvevői nem szívesen beszéltek róla, annyit azért sikerült kiderítenünk, hogy kérésre változtattak a terven. Az ÉszakOnline úgy tudja, hogy a Ludasra és Detkre vezető bekötőutak körforgalmi csomópontjánál három ludasi asszony és egy férfi várta őket pogácsával, frissítővel. Az asszonyok azt kérték tőlük, ha lehet, kerüljék el Ludast, mert a település több állami pályázaton is részt vesz, s nem akarják, hogy egy, a kormányzati politika ellen tiltakozó menet szíves fogadása miatt esetleg hátrányba kerüljenek. A pogácsát és az üdítőt elfogyasztották, megköszönték, s, hogy nehogy bajba hozzák a falut, Detk felé vették az irányt...