Ez a folyamat érezhető a békés megyei felsőoktatási intézményekben is, ahol az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámok csökkentésével lassan kiüresedhetnek az előadótermek.
Évek óta megfigyelhető, hogy a Szent István Egyetem Gazdasági Karára több hallgatót vesznek fel költségtérítéses képzésre, mint államilag támogatottra. Ezzel a megyében lassan „luxussá” válik a felsőfokú tanulmányok elkezdése.
Mindezt abban a megyében, amely Magyarország szegényebb térségei közé tartozik, ahol nagy nehézséget jelent a felsőoktatásba készülőknek a tandíj kifizetése. Tavaly óta többször kértük városunk országgyűlési képviselőjét, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a felsőoktatás megmaradhasson a békési megyeszékhelyen. Kaptunk is ígéretet, hogy a kormány elkötelezett a vidéki felsőoktatás megtartása mellett. A felsőoktatási törvény szavazásakor azonban Vantara Gyula is zöld utat adott a keretszámok és az államilag finanszírozott helyek csökkentésének. Ezzel a szavazatával sok szegényebb családban felnőtt fiataltól vette el a diploma megszerzésének lehetőségét.
Úgy tűnik, a kormány csak az épületek megtartását tartja fontosnak, de az ott folyó oktatást és a hallgatók jelenlétét már nem. A felsőfokú végzettségű fiatalok hiánya komoly szellemi erőforrás, és a fenti döntéssel ettől eshet el Békéscsaba és a megye.
Az idei évben ezen a helyzeten már nem lehet változtatni, de bízunk abban, hogy Vantara Gyula is úgy gondolja, hogy a színvonalas felsőoktatásra nagy szüksége van a békési megyeszékhelynek. A keretszámokon csak kormányzati szinten lehet változtatni, de az önkormányzatnak is vannak lehetőségei a hallgatók támogatására. Ezzel kapcsolatos javaslatainkat (ösztöndíjrendszer, lakhatási támogatás, együttműködés a felsőoktatási intézmények, önkormányzat és a helyi vállalkozások közt) többször vitára bocsájtottuk.
A felsőoktatás helyben tartása és fejlesztése közös érdekünk. Azért kell tennünk, hogy ne csak „megmaradjon” hanem fejlődjön, és minél többek számára legyen elérhető a színvonalas felsőfokú képzés lehetősége.
Az MSZP Békéscsabai Szervezet nevében:
Miklós Attila
városi elnök