mszp.hu | Belföld
2020. október 07. 22:10

Ma van a Tisztes Munka világnapja

Ma van a Tisztes Munka világnapja
Október 7-én a világ szakszervezetei felemelik szavukat a tisztes munkáért, a méltányos foglalkoztatásért, a munkavállalói jogok tiszteletben tartásáért.

Október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján a Föld valamennyi országában felhívják a figyelmet az országokon belüli és az országok közötti, gyakran nagyságrendi gazdasági, szociális különbségekre. Szavukat emelik a szakszervezetek a megfelelő munkakörülményekért, a tisztes megélhetést biztosító jövedelmekért. Cél a nagy fokú egyenlőtlenség felszámolása.

Erős szakszervezeteket! Jogbiztonságot a munkahelyeken is!

Az MSZP, szociáldemokrata pártként olyan stratégiát fogadott el kongresszusán, amely határozottan kiáll a munkavállalók, a szakszervezetek jogaiért.

A szakszervezetek tevékenységének és jogainak bővítésére, pénzügyi helyzetük erősítésére van szükség. Részesüljenek ugyanúgy a személyi jövedelemadó 1 százalékából, mint a civil szervezetek és az egyházak, az állam pedig tegyen mellé ugyanannyi költségvetési támogatást. Kezdeményezzük, hogy azokon a településeken, ahol szakszervezet működik, ott a szocialista polgármesterek mellett jöjjön létre tanácsadó testület a helyi vállalatok szakszervezeti vezetőiből, kössenek partnerségi megállapodásokat a helyi nagyobb szakszervezetekkel, valamint vonják be a szakszervezeti vezetőket az önkormányzati munkába.

Az MSZP egy szabad, igazságos, esélyteremtő államot ígér, amely képes megvédeni Magyarországot a klímaválság és koronavírus–járvány okozta gazdasági válság idején is, miközben világossá fogjuk tenni, hogy a Fidesz szűk körű, „elitpárti” érdekei miatt nem vesz tudomást ezekről a jelenségekről, ezért képtelen megvédeni az országot. A korrupt fideszes elit, és annak pártjának érdekei és a nép érdekei messzemenően eltérnek egymástól és ezt egyre több honfitársunk felismeri. Az MSZP ellenfelei azonban legkevésbé sem a Fidesz szavazói, hanem a Fidesz vezetése és az általa képviselt szűk, kiváltságos elit.

Mandur László búcsúztató

Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Mindnyájan, akik eljöttetek elkísérni Mandur Lászlót utolsó útjára, és persze megszólítom azokat is, akik innen távol, de lélekben hasonló szomorúsággal és megrendüléssel búcsúznak Lacitól!
2020-10-28 16:53

Kapcsolódó párttagok