Ezt akár sikernek is nevezhetnénk, ha a Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye magyarázat helyett nem csupán magyarázkodást, illetve újabb ellentmondásokat tartalmazna.
Az ugyanis a KEH mai közleményéből sem derül ki, mi történt 1976 és 1981 között az Astoria szállóban. Mint Ungváry Krisztián történész világossá tette, "életszerűtlen feltételezés volna, ha azt gondolnánk, Schmittnek fogalma sem volt arról, mit művelnek az állambiztonság emberei a munkahelyén", s erre legfeljebb az óvodában magyarázat az, hogy a köztársasági elnök azért nem tudhatott az szt-tisztek tevékenységéről, mert azok nevében is benne volt, hogy "titkos"..
A kínos magyarázkodás fogalmát meríti ki az a megállapítás is, mi szerint egy 1964-ben történt "közlekedési balesetből" származna az elnök foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetési ügye, így nagy érdeklődéssel várjuk az ezzel kapcsolatos rendőrségi dokumentáció nyilvánosságra hozatalát.
A KEH közleménye ráadásul egy újabb ellentmondásra is ráirányítja a figyelmet. Az elnök emberei most azt állítják, Schmitt Pál fél évre szóló eltiltása egy ifjúsági világbajnokságra való engedély nélküli kiutazásból származott. Ám egy életrajzi kötetben az elnök néhány évvel ezelőtt még azt mondta, azért kapta az eltiltást, mert egy haverral disszidálni indult, ám mindketten meggondolták és feladták magukat.
Mindezek fényében még inkább fontos lenne, hogy az Országgyűlés elfogadja az ún. lex-Schmittet, és ezzel is elősegítse a közélet - elvben minden politikai erő által támogatott - megtisztulását. Sajnálattal hallottuk ugyanakkor, hogy Orbán Viktor ma úgy nyilatkozott, nem támogatja, hogy a javaslatot megvitassa a Parlament.
Ezzel kapcsolatban csak ismételni tudjuk önmagunkat: amennyiben Orbán Viktor valóban úgy dönt, hogy ezt a törvényt nem támogatja, és a Fidesz leszavazza, az felér egy nyilvános beismeréssel. Akkor azt mondják, hogy Schmitt Pál múltjában van valami takargatnivaló.
Molnár Csaba,
országgyűlési képviselő
2011. március 22. 11:43
Magyarázat helyett nyilvános beismerés?
Örömteli, hogy ha maga Schmitt Pál még nem is, az emberek emberének emberei hosszú hónapok után végre már nyilatkoztak a köztársasági elnök homályos múltjával kapcsolatban.