mszp.hu
2017. október 11. 13:35

Magyarország ma igazságtalan

A Fidesz kormány szétszakította az országunkat és békétlenséget hozott. Aki szegény szegényebb lett, a kormánypárt kegyencei pedig luxusban élnek.

Egy társadalom valós szövetét az egymás iránt vállalt felelősség, a szolidaritás, a kohézió, a szerencsétlenebb sorba születettek segítése, támogatása, a jobb helyzetűek bizonyos előnyökről való lemondása, az együttműködés alkotja. Mi szocialisták azt valljuk, hogy a társadalom működéséhez szükségünk van egy kifogástalan és egymásra épülő szociálpolitikai rendszerre. Ennek Elengedhetetlen része a családi pótlék, melyet az Orbán rezsim egy fillérrel sem emelt.

Ezért képviselő jelöltként támogatom a Magyar Szegénységellenes Hálózat kezdeményezését a családi pótlék emelésére tett törekvéseit. Ezen felül a családi pótléknál erőteljes differenciálásra is lesz szükség a gyermeküket egyedül nevelő és a fogyatékos vagy tartósan beteg gyerekeket nevelők körében. Így fogunk eljárni az anyasági támogatás és a GYES és a GYET estében is. Növelni fogjuk az ápolási díjat, a foglakoztatást helyettesítő támogatást, időskorúak járadékát és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást is. Megszüntetjük a családpolitika kétarcúságát. A családi adókedvezményt az alacsonyabb jövedelmű családok számára is elérhetővé tesszük.

Azt akarjuk, hogy Magyarország igazságos legyen! Tegyünk igazságot! Magyarországért, az Új Magyar Köztársaságért!

Pollreisz Balázs
Győr 1-es választókerület demokrata képviselő jelöltje