mszp.hu | Belföld
2024. május 28. 15:32

Magyarországon nincsenek háborúpárti politikusok

Magyarországon nincsenek háborúpárti politikusok
A világháborúval riogató kormányzati narratíváról, az ezzel kapcsolatos realitásokról, a magyar űrprogramról, valamint a közelgő választásokról is beszélt Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója az ATV hétfő esti Aktuál című műsorában.

Magyarországon nincsenek háborúpárti politikusok és ilyen választópolgár sincs, senki nem szeretné azt, hogy hazánk belesodródjon a háborúba. Ez is a kampány része, Orbán Viktor ugyanis ezzel is maximalizálni szeretné a kormánypártokra leadandó szavazatokat – hangsúlyozta Molnár Zsolt.

A műsor elején Orbán Viktor baráti sajtónak adott interjújáról volt szó, amelyben a miniszterelnök elmondta, hogy a magyar vezetés mind az első, mind a második világháborúból ki akart maradni, és most is odaveszett fiatalok tízezrei, százezrei látnák kárát a konfliktus eszkalálódásának. Az interjúban Orbán Viktor kifejtette azt is, hogy kérdéses, az ország mostani vezetésének – az akkorival ellentétben – sikerül-e majd kimaradni a háborúból. A kormányfő szerint elképzelhető, hogy 10 év múlva a harmadik világháború előszobájaként emlékeznek majd az orosz-ukrán háborúra.

Molnár Zsolt a miniszterelnök szavaira reagálva elmondta: nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy kampány van, így a miniszterelnök állításait azon a szemüvegen keresztül kell nézni, hogy 12 nap múlva választások lesznek Magyarországon. Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy a kormányfő interjújával kapcsolatban három bátor állítása van. Az első, hogy nem lesz harmadik világháború. A második,hogy történelmi tény, a nyugati hatalmak egyetlen világháborút sem robbantottak ki, persze az odavezető utat lehet vitatni. A harmadik állítás pedig az, hogy ha mégis valamilyen katonai konfliktus kialakulna, akkor Magyarországnak nem lenne döntő szava az események alakulásában.

Magyarországon nincsenek háborúpárti politikusok, és ilyen választópolgár sincs, senki nem szeretné, hogy hazánk belesodródjon a háborúba. „Ez is a kampány része” – érvelt az MSZP országgyűlési képviselője, hiszen Orbán Viktor ezzel is maximalizálni szeretné a kormánypártokra leadandó szavazatokat.

Molnár Zsolt elmondta, hogy az elkövetkezendő időszakban a korábbi hidegháborús helyzethez hasonló konfliktusos időszakot el tud képzelni, mint amilyen például a kubai rakétaválság volt, amely a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti egyik legjelentősebb külpolitikai konfliktusként vált ismertté. A 60-as, 70-es évek hidegháborús korszakát idéző konfliktus azonban biztosan nem fog átfordulni tényleges harmadik világháborúba, atomfegyverek bevetésére nem kerülhet sor.

A műsorban szó volt arról a hírről is, miszerint Piliscsaba KDNP-s polgármestere áthelyezteti az iskola mellé kirakott fideszes „STOP Háború” feliratú plakátot,  mivel a szülők nehezményezték, hogy az iskola bejárata melletti plakát félelmet kelthet a gyerekekben is. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a piliscsabai polgármester lépésére úgy reagált, szégyelli, hogy a közösségükben ilyen „gyáva emberek″ vannak.

Az MSZP pártigazgatója szerint mindez az ötvenes évek hangulatát idézi, hiszen az „aki nincs velünk, az ellenünk van” – elvet érvényesíti.

Az emberekben pedig ott él az a típusú félelem, hogy nehogy besorozzák őket, ne legyen pusztítás vagy háború. Realitása nincs a háborúnak, de természetes, hogy az emberek pszichológiailag elutasítják a katonai konfliktust. Nincs az a szövetségi érdek, amely felülírná azt az emberi ösztönt, hogy senki sem akarja háborúban elveszíteni az életét, a szüleit vagy a gyermekeit.

Az ATV műsorában szó volt arról is, hogy kiválasztották az új magyar űrhajóst, Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld.Molnár Zsolt a hírre reagálva elmondta, hogy ez országmarketing szempontjából is jó dolog. Egy ilyen siker felmutatása nemzetközi szintéren is jól mutat, mindez azonban nem a magyar kormány sikere, hanem azoké a személyeké, akik egy extrém fizikai terhelésnek teszik ki magukat és részt vesznek ebben a programban.

A kormányoldalhoz köthető főpolgármesteri aspiránsok esetleges egymás javára történő visszalépésével kapcsolatosan Molnár Zsolt elmondta, hogy önmagában már a visszalépésnek a lehetősége is egyfajta zavarodottságra utal a kormánypártok körében.

Kapcsolódó párttagok