Az MSZP-s jelölt úgy véli, bár győzni nem tudott, mégis azzal, hogy múlt vasárnap sokan szavaztak rá, helyben megnyílt a lehetőség a váltásra. Kis szerint az időközi polgármester-választás után sem csillapodtak a kedélyek "Lázár János városában". Az ellenzék nem bízhat abban, hogy a fideszes vezetés ezentúl jobban odafigyel rájuk, a pedagógusként dolgozó fiatal politikus - aki az hódmezővásárhelyi önkormányzat egyetlen MSZP-s tagja - ennek ellenére szeretné saját programjának legalább egy részét elfogadtatni a kormánypárti többséggel. Annál is inkább, mert az időközi választás eredménye azt mutatja, hogy a településen élők elkezdtek bízni a szocialistákban.
Elviselhetőbbé kellene tenni az építményadót és javítani a foglalkoztatási helyzeten - sorolta Kis Andrea. Hozzátette, a rendszerváltás óta jobboldali kézben lévő városban nincs megélhetés, ezért elvándorolnak a fiatalok. Át kellene alakítani a közétkeztetés rendszerét is. A szocialista politikus hisz abban, hogy miután az MSZP erősödött a városban, a fideszesek nehezebben tudják majd lesöpörni a javaslatait, amelyeket minél gyakrabban szeretne a városiakkal megosztani. Feltéve, hogy a vásárhelyiek mernek nyilvánosan mutatkozni vele, mert a városban, ahol önkormányzat a legnagyobb munkáltató, állítása szerint ma is félnek az emberek.
Ennek ellenére a politikus szerint biztató, hogy az MSZP két év alatt fordítani tudott. A következő két évben a helyi szervezetet kell erősíteni és elhitetni az ott élőkkel, hogy a Fideszt Hódmezővásárhelyen is le lehet győzni - fogalmazott Kis Andrea.
F.Á. / Népszava
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=581972
Népszava
2012. szeptember 05. 09:17
Már 2014-re készül a vásárhelyi MSZP
"Mostantól ellenfélnek tekint Hódmezővásárhelyen a Fidesz, ami lehetőséget és kötelezettséget is jelent" - fogalmazott lapunknak Kis Andrea, aki immár másodszor indult a polgármesteri posztért a városban.