mszp.hu | léalma meggy dohány
2014. augusztus 14. 10:35

Már almaprobléma is van!

Almaprobléma van és dohányprobléma lesz, ha nem tesznek semmit az érdekvédelmi szervek, illetve a kormányzat a megye kiemelt mezőgazdasági ágazataiért – hangsúlyozta Halmi József, megyei alelnök.

A megyei MSZP sokat foglalkozik a mezőgazdasággal, mert ez Szabolcs–Szatmár–Bereg megye legfontosabb ágazata. Megpróbáltunk a meggytermelők érdekében is mindent elkövetni a nyilvánosság segítségével, de sajnos a politika, a szakma és a helyi Fidesz képviselői nagy segítséget nem nyújtottak – ismertette az előzményeket a megyei politikus.

Több problémára is felhívtuk a figyelmet. A gabonát nyomott áron sikerül értékesíteni, az almatermés a meggy sorsára juthat, de nőhet a dohánytermelés kapcsán megyénk foglalkoztatási problémája is.

A megyei közgyűlés elnöke a tegnapi közgyűlésen bejelentette, hogy a fideszes képviselők stratégiát dolgoztak ki az almapiac gondjaira – közölte a szocialista frakcióvezető. A képviselő hozzátette az almaüzemek már folyamatosan indulnak be 12 forintos léalma árral. 

Hol van Rácz Imre? Hol van a MAGOSZ?  Hol az Agrárkamara és a Fidesz, mert ellenzékben ilyenkor már elzárták a vásárosnaményi léüzemhez vezető utat. Nem hallottuk Rácz Imrét megszólalni léalma ügyben. Ma már nem érdeke, hogy a léalmának jó ára legyen – hangoztatta a szocialista képviselő.

A meggytermelőknek - becslések szerint - 80.000 tonna meggye maradt a fán.  Az almaprobléma abból ered, hogy tavalyi készletek vannak még raktáron, a német piac felvásárolt, a kínaiakon rajta maradt a drágán felvásárolt almalé. 80 cent egy kilogramm sűrítmény ára és telített a piac. Minderre csak rátetőzik az orosz embargó, és befolyásolja az árat az ukrajnai helyzet is.

 900.000 tonna almatermés várható a megyében. 5 - 600.000 tonna almának van piaca.  150.000 étkezési almának, 4 – 500.000 sűrítménynek van piaca, és a többi, jelen helyzetben úgy látszik, a fákon fog maradni – vázolta a helyzetet a megyei alelnök.

A képviselő megoldásként azt javasolta a kormányzatnak - nem látva a kidolgozott stratégiát, amit megalkottak -, hogy növeljék meg a léüzemek kapacitását, hogy tudjanak tároló helységeket, edényeket bérelni, majd segítsen a közraktározásba a kormány, mert hiába fog támogatást adni akár a termelőnek, akár a feldolgozóknak, ha beszűkül a felvásárlói kapacitás.

Felhívta a képviselő a fideszes politikusok figyelmét, hogy végre dolgozzanak a megye érdekébe. „Rácz Imre meg menjen a francba!”, hiszen nem tesz semmit a termelőkért – mondta.

Halmi József minden érdekeltet felszólított, aki tud, segítsen az almatermelőknek. Több ezer embernek nem lesz alkalmi munkája, ha ennyi alma marad a fán. Sok szegény ember a megyében ezzel a foglalkoztatási formával keresi meg a téli tüzelőre és ruhára való pénzt, ezért az emberektől is elveszi a jelen helyzet a munkalehetőséget.

A dohánytermeléssel kapcsolatban Halmi József az alábbiakat vázolta, ami szintén megyénket sújtja leginkább.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében terem az ország megtermelt dohánykészletének 85 százaléka. A dohányiparban 20.000 embert foglalkoztatnak.
 
2014-ben még biztosítva látszik a támogatási rendszer. 2015-re folynak a tárgyalások. 20.000 ember foglalkoztatásáról van szó! – hangsúlyozta, és egyben felszólította a kormányt tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a dohánytermelők tudják foglalkoztatni ezeket az embereket. Gondolkodjon el a kormányzat azon, hogy hogyan lehet az itt foglalkoztatottakat a közmunkaprogramba bevonni és ezzel támogatni a foglalkoztatásukat és támogatni a dohánytermesztést!