Már nem létezik az október 2-ai népszavazásban feltett kérdés

Már nem létezik az október 2-ai népszavazásban feltett kérdés
Már nem létezik az október 2-ai népszavazásban feltett kérdés, hetekkel ezelőtt az Európai Bizottság elnöke világossá tette: nem szerepel a szándékaik között sem, hogy kötelező betelepítési kvóta legyen Európában - mondta az MSZP elnöke kedden sajtótájékoztatón Szolnokon, miután országjáró plakátkampány keretében ismertette a párt álláspontját a referendumról.

Molnár Gyula a Hild téren tartott tájékoztatón közölte: hetek óta reménytelenül próbálják megtudni, mi a közjogi következménye a referendumnak, mi történik október 3-án, de nem kaptak egyértelmű, pontos választ.

Ebben a formában semmilyen közjogi felhatalmazást nem fogunk tudni adni a kormánynak - tette hozzá.

Kitért arra, hogy a pozsonyi EU-csúcs résztvevői sikeresnek és előremutatónak nevezték a találkozót, egyedül a magyar miniszterelnök jelezte, hogy nagy csalódás volt. 

Talán azért, mert ő nem megoldásokat keres, hanem ő választást akar csak nyerni, és talán a megoldásokkal majd később akar foglalkozni - fogalmazott.

A kormány 3,9 milliárd forint közpénzt költött úgynevezett tájékoztató kampányra. Ehhez hozzájárul a népszavazás lebonyolításának költsége - mondta, hozzátéve: Szolnokon a régóta várt Tisza-híd ebből a forrásból elkészíthető lenne.

A város szabadon felhasználható költségvetési pénze közel van ahhoz a mintegy tízmilliárd forint forráshoz, amit ebben az ügyben egy felesleges népszavazásra elkölt a kormány - jegyezte meg.

Molnár Gyula szólt továbbá arról, hogy a szombat éjjeli budapesti, Teréz körúti robbantásról az emberek húsz órán keresztül nem tudtak semmit.

Kiemelte: néhány nappal a népszavazás előtt, amikor az emberekből rendkívül sok indulatot kiváltó gyűlöletkampány zajlik az országban, egy felelős kormány, a rendvédelmi szervek nem tehetik meg, hogy ennyi időn keresztül nem tájékoztatják a közvéleményt.

Hozzátette: ha bármilyen hasonló esemény történik Magyarországon, a rendőrség, a hivatalos szervek elsőrendű feladata az emberek tájékoztatása.

A kormány dolga megvédeni és tájékoztatni az állampolgárokat - jegyezte meg, egyben mielőbbi gyógyulást kívánt a két rendőrnek.

Az MSZP elnöke közölte, hogy ha a támadás a rendőrök ellen irányult, akkor meg kell védeni őket.

A rendőrök nem félhetnek Magyarországon, ők a garanciái annak, hogy biztonságos országban élhessünk - hangsúlyozta.