A város mindig az egész országnak példát mutatott abban, hogy nyugattal való együttműködésünk hozza el a fejlődést – mondta el Márton Roland, az Egységben Magyarországért színeiben Fejér megye 1-es számú választókerületében induló képviselőjelöltje szerda délután a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
„A február végi méréseink alapján 4% ponttal vezetek a fideszes jelölt előtt, úgyhogy nagyon pozitívak a kilátásaink és ilyen közhangulatot is érzek” – mondta el Márton.
„A kopogtatás során rengetegen mondják, hogy „De jó, hogy jött, Roland! De minket már nem kell meggyőzni, menjen tovább, menjen, győzzünk meg még másokat is és nyerjük meg a választásokat”” – mesélte az ellenzéki képviselőjelölt.
Felidézte, Orbán az egész kampány során csak egyszer tervezett Székesfehérvárra látogatni, talán ez is azt jelzi, hogy valójában már feladták. Ezzel szemben – mint mondta – Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt ötször is járt náluk. „Fehérváron is előnyben vagyunk, és ezen már nem fognak tudni változtatni” – jelentette ki.
A szocialista politikus hangsúlyozta, a várost a legtöbb területen cserbenhagyó, rossz fideszes kormányzást még tetézte, hogy most már sok korábbi eléggé elvakult fideszes is látja, hogy mit okozott a Putyint másoló orbanizmus. „Már nem bizonytalanok, hanem egyértelmű, hogy az Egységben Magyarországért szövetséget és engem fognak támogatni” – szögezte le.
„Fehérvár egy speciális helyzetű város: mi mindig elsőnek éreztük meg a változás szelét, a változás szükségességét! Ez Székesfehérvár sikere, és ez tette gazdasági erőközponttá Magyarországon” – emlékeztetett.
Aláhúzta, most, hogy kiderült, Orbán egy agresszort és nem a békét támogatja, és, hogy az Európa Unió már nem ad pénzt addig, amíg az új, Márki-Zay Péter vezette kormány nem állítja le az orbáni lopást, az emberek többsége a változásnak akar esélyt adni. Mint mondta, „Nem fogják hagyni a fehérvári polgárok, és remélem, az ország más településein élők sem, hogy a Fidesz-kormányzás kockára tegye a mi nyugat-európai orientációnkat”.
Márton rámutatott, annak, hogy Magyarország a fideszes kormányzás alatt versenytársaihoz képest is elszegényedett, többek között az az oka, hogy a tragikus orbáni gazdaságpolitika nem a magas színvonalú oktatással, jó képzéssel, hanem az alacsony tartott bérekkel akar versenyezni. „Ezért alulfinanszírozottak a közszolgáltatások is Fehérváron és országszerte, ezért tüntetnek a tanárok, ezért panaszkodnak az emberek országszerte, hogy miért ilyen az egészségügy, a közlekedés, és miért maradnak el a bérlakásépítések”.
Elmondta, utóbbi azért is fontos, mert a fideszes kormány politikája miatt kialakult lakhatási válság miatt az aktív, termelő fiatalok is elköltöznek Fehérvárról. Csak az Egységben Magyarországért programja a garanciája annak, hogy a rossz fideszes kormányzás miatt hazánkban kialakult példátlan megélhetési válság megforduljon, és végre Székesfehérvár és az egész ország is elinduljon felfelé – emelte ki az Egységben Magyarországért Fejér megye 1-es számú választókerületében indított képviselőjelöltje.