MTI/mszp.hu
2011. március 12. 13:31

Matolcsynak távoznia kellene posztjáról

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek távoznia kellene posztjáról, amiért az államháztartás hiánya az első két hónapban elérte az éves előirányzat 81 százalékát.

Tukacs István országgyűlési képviselő szombaton az MTI-nek azt mondta: a rendszerváltás óta még nem volt példa arra, hogy két hónap elteltével ilyen katasztrofális legyen a deficit az egész évre tervezetthez képest.

A szocialista politikus szerint ennek egyik oka, hogy a költségvetés eleve gyenge lábakon áll, így például a tervezésekor túlbecsültek egyes adóbevételeket. Ehhez járul hozzá véleménye szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája, továbbá az, hogy a kabinet háromszor váltott gazdaságpolitikai irányt nyolc hónap alatt. Szólt arról is, hogy a februári adat ismeretében az éves hiánycél már csak kormányzati beavatkozással lesz teljesíthető. Példaként említette, hogy a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék esetében nem egyszerű zárolásról van szó, "ennek a pénznek búcsút kell inteni". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Orbán-csomag idén várhatóan nem eredményez jelentős kiadáscsökkentést, az pedig kérdéses, hogy a magánnyugdíjpénztárak vagyonából - amelyek nagy részét kötvények alkotják - mennyi pénzt sikerül betenni a költségvetésbe.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a hiányadat közlésekor azt a tájékoztatást adta, hogy a magas februári hiánynak nem fundamentális, hanem a kiadások és bevételek eltérő ütemezéséből fakadó okai vannak.