ÉszakOnline
2012. augusztus 28. 06:48

Médiakampányt indított a fideszes városvezetés

Médiakampányt indított a kudarcot kudarcra halmozó fideszes városvezetés az MSZP ellen. Előszedték a slágertémát.

Ez a nyár nem a miskolci Fideszé volt. A városvezetés kínosabbnál kínosabb ügyekben szorult magyarázkodásra. Vesszőfutásuk már májusban elkezdődött, akkor derült ki, hogy a Raiffeisen Bank Miskolc helyett Nyíregyházán valósítja meg a legalább 600 munkahelyet ígérő beruházását. Rossz nyelvek szerint azért, mert míg Nyíregyháza érdekében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára lobbizott, addig a miskolciak tárgyalásvezetője a fideszes országgyűlési képviselő, Csöbör Katalin volt. Neki semmiféle közgazdasági végzettsége nincs, gimnáziumi érettségit, számítógép-kezelői tanfolyamot, és egy kulturális antropológia szakon szerzett főiskolai diplomát tud felmutatni.

Az ügy szépen elcsendesedett, június 8-án viszont újabb kudarc került nyilvánosságra: bombaként robbant az a hír, hogy a város felbontotta a szerződést a Selyemréti Strandfürdő építését vállaló kivitelezővel, így veszélybe kerül az építkezés befejezése, az új strandrész átadása. Az új, fideszes városvezetés úgy kapta meg a projektet a távozó szocialista városvezetéstől, hogy azok már kiválasztották a kivitelezőt, a pénz rendelkezésre állt, csak a munkát kellett volna a jó idő beköszöntével elkezdeni. Ez nem történt meg, mert a fideszes városvezetés nem kötötte meg a szerződést a kiválasztott kivitelezővel, új közbeszerzést írt ki, új kivitelezőt választott. 2012 tavaszán lelkes médiakampányt folytattak, bizonyítva, hogy jó ütemben halad az építkezés (Csöbör Katalin büszkén mutogatta a sajtó képviselőinek azt a sok szépet, ami addig elkészült), ám néhány héttel később Miskolc érdekeire hivatkozva, teljesen váratlanul, mégis felbontották a kivitelező szerződését. Azzal vádolták a Hajdúép Kft.-t, hogy nem a tervekben szereplő építőanyagokat használta, s erről nem is értesítette a beruházót. Ezt a kivitelező dokumentumokkal cáfolta, ennek ellenére maradt az eredeti döntés. Strand az idén így biztosan nem lesz. Megint csak rossz nyelvek szerint a mondvacsinált okokkal indokolt eljárás mögött az áll, hogy a városvezetés már korábban elköltötte a strandberuházásra félretett önrészt, 500 millió forintot, s ezt nem tudta hitelből visszapótolni (a pénzintézetek nem tolonganak, hogy a városnak kölcsönt adjanak, pedig Miskolc több esetben is szeretett volna ilyen módon forrásokhoz hozzájutni).

Júliusban a diósgyőri stadion volt a téma. Kiderült ugyanis, hogy Sebestyén László és Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselők a szavazás napján visszavonták a központi költségvetés tervezetéhez benyújtott módosító indítványukat. A javaslattal a déli szektor új lelátójának építésére, a vizesblokkok felújítására, valamint új eredményjelző beszerzésére kértek a büdzséből 490 millió forintot. A nagy dérrel-dúrral reklámozott költségvetési módosító indítványt ráadásul szépen csendben vonták vissza, s máig sem adtak magyarázatot arra, hogy miért.

A rossz hírek sorában a miskolctapolcai fejlesztések ügye következett. Augusztus 8-án kiderült, a kormányzat egy fillérrel sem támogatja a város Turisztikai attrakciófejlesztés Miskolctapolcán című, 3,3 milliárd forintos összköltségvetéssel beadott pályázatát. Ráadásul az is publicitást kapott, hogy ha a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság mégis támogatta volna a pályázatot, akkor sem jutott volna pénz a tapolcai strandra, lévén, ennek felújítására, átalakítására, megnyitására egy forintot sem kért a város. A sikertelen pályázat hírére egy szerencsétlen hangvételű közleményben reagált a fideszes városvezetés: miközben a szocialistákat szidták, megígérték, hogy mégis megépítik és megnyitják a strandot. Hogy mikor és milyen forrásból, arról azóta sem beszéltek.


Emútnyócévgyurcsánykáliahibás

Nem csoda tehát, hogy a hónapok óta magyarázkodásra kényszerülő Fidesznek elege lett, s ismét előhúzta a Gyurcsány a hibás, illetve a Káli telepítette be a csaló fészekrakókat Miskolcra feliratú kártyáit. Az önkormányzati hetilap augusztus 25-i lapszámában Nánási-Kocsis Norbert fideszes önkormányzati képviselő nevében megjelent terjedelmes írás a fészekrakó-ügy eddig ismeretlen vonulatát mutatta be. A Vádolom Káli Sándort, vádolom Gyurcsány Ferencet című, vitacikknek álcázott pamflet szerzője azt állítja, hogy a szerinte romboló hatású, 2005 február 1-jétől működő Gyurcsány-féle, állami kezességvállalásra épülő program Miskolcon még nagyobb kárt okozott, mint máshol. Szerinte ugyanis a Káli Sándor-féle szocialista városvezetés erre még rá is erősített azzal, hogy enyhített az első lakáshoz jutók kamatmentes kölcsönének igénylési feltételein. A szerző azt állította, hogy a 2002-es önkormányzati rendeletben szabályozottakkal ellentétben 2005-től már nem kellett a lakásvásárláshoz 30 százalékos önerőt felmutatniuk az igénylőknek. Ugyanezt megismételte Kriza Ákos polgármester az m1 hétfői Ma reggel című műsorában is, mondván, többek között ez is az oka annak, elsősorban az Avason és Diósgyőrben végül többen jövedelemigazolás, illetve önrész befizetése nélkül jutottak lakáshoz, közülük sok család beköltözését követően nem fizette a közműdíjakat, a közös költséget. És hogy a pr-akció teljes legyen, a Fidesz és a KDNP nevében Kiss János fideszes és Molnár Péter KDNP-s frakcióvezető is elmondta ugyanezeket hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.

Csakhogy mindez nem igaz. Nem tudni például, hány csaló fészekrakó vette igénybe az önkormányzati kamatmentes kölcsönt, illetve igénybe vette-e azt egyáltalán. Az első megállapítást maga Nánási-Kocsis Norbert is elismeri a nevében megjelentetett írásban („Káli 2005-ös városi rendelete nem svájci frank alapú bankhitelt, hanem önkormányzati kamatmentes kölcsönt adott Hogy pontosán hány 'fészekrakónak', azt természetesen nem tudjuk"), a második megállapítás pedig következik az elsőből, hiszen ha lenne arról önkormányzati kimutatás, hogy csalók igénybe vették-e ezt a lehetőséget, akkor arról is lenne, hogy mennyien.

Hazugság a 30 százalékos önrész eltörlése is. A város honlapján is elérhető, 2002/03 számú önkormányzati közlönyben megjelent eredeti, még az akkor hivatalban lévő Fidesz-KDNP-s polgármester, Kobold Tamás által jegyzett rendeletben ugyanis egy szó sincs a 30 százalékos önrészről. Márpedig nehezen lehet eltörölni azt, ami nem is létezik. Önrész nélkül ráadásul pusztán a kamatmentes kölcsönből 2005 és 2007 között (ekkor a közgyűlés visszavonta a rendeletet) senki sem tudott volna lakást venni az Avason, pláne nem Diósgyőrben, a kölcsön maximuma ugyanis 1,6 millió forint volt. Márpedig az óriási kereslet miatt egy lerobbant avasi lakás is legalább 5 milliót kóstált akkoriban.


"Hányinger, amit a Fidesz művel"

A szocialisták persze reagáltak a fideszes pr-akcióra, közleményben mutattak rá: szerintük ismét porhintés folyik, a városvezetés hazugságokkal hergeli az embereket, hogy elterelje a figyelmet a kudarcokról.

Íme, az MSZP miskolci elnökségének közleménye, változtatás nélkül:


„A kereszténydemokrata frakció támogatja az előterjesztést annak érdekében, hogy az első lakáshoz jutókat támogassuk". Ezt a Miskolc honlapján most is elérhető hivatalos önkormányzati jegyzőkönyv tanúsága szerint Ludnik Ferenc KDNP-s képviselő mondta 2005. május 5-én, a Javaslat az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról szóló 19/2002. (V. 6.) sz. rendelet módosítására címet viselő előterjesztés vitájában. Pontosabban: vita nem is volt, mert minden bizottság és maga a közgyűlés is egyhangúlag támogatta a szocialista városvezetés javaslatát, s kivétel nélkül meg is szavazta a régit módosító új, 20/2015. (V. 5.) számot viselő rendeletet. A közgyűlés mind a 46 jelen lévő tagja. A fideszesek is. A KDNP-sek is.

A fészekrakó-problémát nem is ez a rendelet okozta, de nem is maga a Fészekrakó program. A támogatási rendszerek ugyanis nagyon sok, arra érdemes fiatal életét tették könnyebbé. A problémát azok az aljas emberek okozták (egyikük például fideszes kitűzővel a hajtókáján flangált éveken keresztül a városban), akik csalással, okírathamisítással, a szerencsétlen, nyomorgó emberek kihasználásával, saját hasznuk reményében elintézték, hogy azok is igénybe vegyék a programot, akik arra nem is jogosultak.

A Fidesz több mint két éve kormányoz. Mit tett, hogy a bűncselekmények okozta károkat helyrehozza? Semmit. Rákosista szokás szerint felelősöket keres és jelöl meg, hergeli az embereket, ordenáré módon hazudozik.

A probléma nem elsősorban a fészekrakókkal van. A probléma azokkal a magukat jobboldalinak mondó politikusokkal van, akik a gondokat szándékosan megoldatlanul hagyják, csak azért, hogy a szocialisták ellen évekkel ezelőtt elindított lejárató kampányuk folytatásával eltereljék a figyelmet saját tehetségtelenségükről, a selyemréti strandberuházás kudarcáról, a tapolcai pályázat bukásáról, a Raiffeisen munkahelyteremtő beruházásának elszalasztásáról, az önkormányzat katasztrofális gazdálkodásáról, a városfejlesztés leállításáról, Miskolc tönkretételéről.

Hányinger, amit művelnek.

Az MSZP miskolci elnöksége"