Molnár Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, jelen helyzetben már nincs szükség egy olyan intézményre, amely közutálatnak örvend, megosztó, visszaélésekre ad okot, idejétmúlt és a tulajdonjog aránytalan korlátozásával jár.
A kerékbilincs alkalmazása a ’90-es években átmenetileg indokolt volt, hiszen ebben az időben a pótdíj megfizetése alól kibújók vagy a szabálysértési díj befizetését elmulasztók ellen kellett ezt a módszert alkalmazni. A kerékbilincs alkalmazása azonban nagyon súlyos korlátozást jelent a tulajdonjogra vonatkozóan, mára pedig a digitalizáció és a jogrendszer fejlődésével idejétmúlttá vált a kerékbilincs használata.
Az MSZP pártigazgatója szerint ma már a szabálysértési bírság behajtása elkerülhetetlen, nem lehet kibújni a felelősség alól. Molnár Zsolt ezt egyrészt azzal indokolta, hogy a magyar jogrendszerben szerepel az elszállítás intézménye, ami a legdurvább – forgalmat akadályozó – szabálysértés esetén alkalmazható, másrészt pedig a szabálysértési bírság behajtása a modernizáció révén szintén biztosan véghez vihető.
„Ebben a jogrendszerben már nincs szükség olyan intézményre, ami aránytalan korlátozást jelent a tulajdonjoggal kapcsolatosan” – érvelt az MSZP országgyűlési képviselője. Molnár Zsolt egyéni képviselői indítványa nem hagyja figyelmen kívül az önkormányzatokat sem, hiszen a közterületfelügyelők, akik kiszabják a szabálysértési bírságot, rengeteg adminisztrációs terhet viselnek. Ennek ellenére az önkormányzatok a szabálysértési bírságokból, pótdíjakból befolyó bevételből nem részesülnek, ezek mind a központi költségvetésbe kerülnek. „Ez igazságtalan és elfogadhatatlan” – véleményezte Molnár Zsolt a jelenlegi rendszert.
A javaslat ezért tartalmazza, hogy a központi költségvetés 50 százalékban engedje át azokat a pótdíjakat, szabálysértési helyszíni bírságokat, amelyeket a települési önkormányzatok közterületfelügyelői rónak ki a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt. Így a települési önkormányzatok is részesülnek a bevételből, arányosan a rájuk kirótt feladatokkal.