Ma sem tudjuk, hogy a beruházás után miként néz majd ki a belvárosunk. Nem kapunk választ arra, milyen látvány fogadja majd az átépítés befejeztével az ide látogatókat, a belvárosban élőket.
A tervezéssel kapcsolatban azonban csak remélni tudjuk, hogy nem fognak közbejönni olyan „kisebb eltérések”, amelyek miatt meglévő épületeket kell elbontani, átépíteni, mint a közelmúltban a Közgé tornatermét. Ez utóbbi ügy kapcsán a felelősöket, az okokat mind a mai napig nem ismerhette meg Békéscsaba lakossága.
Nem tudjuk, hogy a Szent István téren mely fákat fogják kivágni. Arra sem kaptunk megnyugtató választ, hogy – a lakosok tiltakozása ellenére – mekkora forgalmat fognak valójában a Derkovits és az Árpád sorra terelni.
A belváros átépítése évtizedekre meg fogja határozni városunk arculatát, sajnos mindezt úgy, hogy a projekt lakossági egyetértés hiányában valósul meg. Azok a területek kerülnek átépítésre, amelyek ma is, így is díszei városunknak, amelyeket a csabaiak megszoktak és megszerettek. Szeretnek a Körös-parton sétálni, leülni a „Százas” előtti padokra és beszélgetni a zöld szigetben. Szeretnek nyáron megállni a Szent István téren és pihenni egyet a fák árnyákban, vagy télen gyönyörködni a díszkivilágításában.
Abban egyetértünk, hogy a városunknak fejlesztésekre van szüksége, de ezeket csak az épített örökségünk védelmének és a lakosság véleményének és érdekeinek a szem előtt tartásával szabadna lebonyolítani. Az MSZP Békéscsabai Szervezete egyetért az értelmes fejlesztésekkel, de véleményünk szerint a munkahelyteremtő beruházásoknak kellene elsőbbséget élvezni.
Az MSZP Békéscsabai Szervezete nevében:
Miklós Attila,
elnök,
önkormányzati képviselő
Hrabovszki György,
alelnök,
önkormányzati képviselő
2012. február 17. 09:33
Meg nem válaszolt kérdések
A lakossági tiltakozások és aggodalom ellenére elkezdődött Békéscsaba belvárosának átépítése, a Városháza előtt letették az alapkövét a belváros rehabilitáció első ütemének. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a város jelenlegi vezetése nem foglakozott érdemben a lakosok problémáival, azoknak a békéscsabaiaknak a fenntartásaival, akik aggódnak a környezetük szépségéért, az ingatlanuk értékéért és a nyugodt, csendes lakóhelyükért.