2012. április 11. 14:07

Megbénítja és karanténba zárja a Fidesz a vidéket

A Fidesz éveken át hazudozott a tömegközlekedésről, vasútról, mondván megvédenek minden szárnyvonalat, és ennek kapcsán tiltakoztak minden reform ellen, amit az MSZP az EU-val egyeztetve tervezett a vasút kapcsán. Most pedig sosem látott járatritkítással, vonalbezárással teszi lehetetlenné a vidék közlekedését. Az egész olyan orbáni: a szavak és a tettek nincsenek köszönő viszonyban. Röviden: hazudik, majd kifoszt.

Az egész 1999-ben kezdődött. Akkor a Fidesz kormányon olyan határozatot hozott (2258/1999 korm. hat), amely szerint több mint 1000 km(!) vasútvonalat kell megszüntetni Magyarországon. Majd megriadva a tömeg és az ellenzék felháborodásától elálltak ettől az őrült tervtől. Ezt követően 2002-től 8 éven át pocskondiázták és gátolták az MSZP törekvéseit, mellyel rendbe akarta tenni a MÁV működését. 8 éven át hazudoztak, sínek el
vetették magukat, temették a vasúti közlekedést, holott alig pár vonal bezárásáról volt szó. Végül a választások előtt azzal kampányoltak - köztük a tárca jelenlegi államtitkára is -, hogy minden bezárt szárnyvonalon újraindítják a közlekedést és fenn is tartják azt.

Aztán kormányra kerülve lelepleződött a hazugságuk: kiderült, hogy nem akarják újraindítani a szárnyvonalakat, nem akarják végrehajtani az EU-által elvárt vasúti fejlesztéseket, nem tudják elérni, hogy a fővonalakon a vonatok sebessége elérje az európai sebességi normákat.

A vidék működőképes tömegközlekedés nélkül meghal, az ott élők előtt bezárul számtalan szolgáltatás. Az Orbán-kormány először elvette tőlük önkormányzataik függetlenségét, majd elvette tőlük vagyonukat, utána kórházaikat is messzebb költöztette tőlük és egyéb intézményeket, közszolgáltatásokat is távolabb helyezett el a vidéken lakóktól. Mindemellett a miniszterelnök az egekbe emelte az üzemanyagok árát, így a személyautóval történő közlekedés közel a felére csökkent Magyarországon. Most pedig Orbán Viktor megszűnteti vagy durván megritkítja a tömegközlekedést, amellyel az emberek megközelíthették volna az intézményeket, közszolgáltatásokat.

Ennél alávalóbb, nemzetáruló terv még nem született meg magyar kormány fejében. Ez Orbán Viktor elképzelt Magyarországa: a megbénított, kisemmizett, megzsarolt, átvert, kiszolgáltatott vidék.

Az MSZP követeli az Orbán-kormánytól, hogy haladéktalanul közölje a nemzettel, hány településen válik gyakorlatilag egy vonatpáros virtuális vasúttá a közlekedés! Legalább tudjuk, kikről mond le Orbán Viktor.

Lukács Zoltán,
frakcióvezető-helyettes


"Nem én kiáltok, a föld dübörög"
/József Attila/