mszp.hu | Belföld
2024. július 12. 12:00

Megbukott a kormány családpolitikája - Míg a gazdagok jól jártak, a rászorulók nem kaptak valódi segítséget

Megbukott a kormány családpolitikája - Míg a gazdagok jól jártak, a rászorulók nem kaptak valódi segítséget
Sok olyan családba, ahol éltek a babaváró hitel lehetőségével, nem érkeztek meg a kívánt gyerekek a vállalt időpontra, ezért a kormány két évvel kitolta a határidőt. Az adatokból tisztán látható, hogy sok házaspár elszámolta magát a hitel igénylésekor és a kormány sem tett meg mindent a teljes körű és hiteles tájékoztatás érdekében.
Ennek apropóján érdemes megvizsgálni, hogy kik azok, akik igazán jól jártak a kormány családpolitikai rendszerének köszönhetően. Kutatások igazolják, hogy a kormány által létrehozott támogatási formákat jóval nagyobb arányban tudják olyanok igénybe venni, akik eleve jómódban élnek. Az említett állami támogatások olyan feltételekhez vannak kötve, amelyeknek a kevésbé tehetősek nehezen tudnak megfelelni. 
 
Immáron 4500 milliárd forint ment el a kormány családpolitikai programjára, de a kívánt eredmények elmaradtak, miközben statisztikai értelemben tágult az olló, és mélyült a szakadék a társadalomban, hiszen a gazdag családosok még gazdagabbak lettek, a szerényebb anyagi helyzetben lévő családok pedig kiszorulnak ezekből a támogatási formákból. 
 
A kormány nem szociálpolitikai intézkedésként, hanem egyfajta népesedéspolitikai eszközként tekint az általa bevezetett támogatási formákra, ugyanakkor látható, hogy nemcsak a szakadékokat enyhítő állami újraelosztás nem valósul meg, hanem még a kívánt demográfiai célokat sem sikerült a kormánynak elérnie. 
 
Az MSZP szerint olyan családpolitikai intézkedésekre van szükség, amely enyhíti a társadalmi különbségeket, amely pusztán vagyoni alapon nem rekeszti ki a tisztességesen boldogulni vágyó családokat. 
 
Korózs Lajos, az MSZP alelnöke

Kapcsolódó párttagok