A szocialista politikus rámutatott, felszólalása alatt körülbelül tíz képviselő ül az ülésteremben, ez a teljes létszám huszada. Ez a tény pedig sokatmondó lesz a jövőben, amikor a törvényjavaslat elfogadásának körülményeit vizsgálja majd az utókor. A korábbi oktatási- és kultuszminiszter kiemelte, az országgyűlési képviselők feladata a vita, a vélemények ütköztetése, az ugyanis teljesen természetes, ha nem egyazon véleményen vannak a politikusok. Ő pedig bármikor szívesen kiáll vitázni a kormány képviselőjével, az államtitkárral a jelen törvényjavaslatról is.
Hiller István szerint a törvényjavaslat felvet kétségeket, például azt, hogy a kormány biztosan ebbe az irányba akar-e haladni a jövőben. Hozzátette, a törvényjavaslat két része között hivatalosan van különbség, ugyanis az egyik kulturális témakört érint, míg a másik oktatásit, ezeket azonban rettentő nehéz kettéválasztani jelen esetben.
Tényszerűen egy olyan közgyűjteményi központ létrehozásáról van szó, amely múzeumokat, könyvtárakat egy központ alá von. Az elképzelés nem feltétlenül rossz, azonban mindenképp meg kell alaposan vizsgálni, miről is van pontosan szó. A koncepció lényege, hogy a kulturális egységek egy központi irányítás alá kerüljenek. Fontos kiemelni, hogy nem integrációról van szó, a kulturális intézmények nem olvadnak össze, hanem csupán egy irányító szerv fogja azokat felügyelni. Ezen felügyelőszerv vezetőjét pedig a kulturális és innovációs miniszter, Csák János nevezi majd ki.
Hiller István felidézte, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói tisztségére nemrég írtak ki pályázatot, melyet szokatlan körülmények között nyert el Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi főigazgatója Azonban mégsem ő fogja vezetni a múzeumot, hanem őt nevezi ki Csák János miniszter a korábban említett közgyűjteményi központ vezetőjének. Ezt követően pedig Demeter Szilárd dönt majd arról, hogy ki fogja irányítani a keze alá tartozó kulturális intézményeket.
Hiller István szerint mindenképp beszélni kell erről a kinevezési metódusról, ugyanis ez nem most fordul elő először, korábban is tapasztalható volt már hasonló eljárásmód. Szerinte az nem működik ugyanis, hogy egy bizonyos pozíció elnyerője később mégsem azt a feladatkört fogja ellátni, melyre hivatott lenne, aki pedig nem nyerte el a posztot, az egy későbbi kinevezés révén mégis az adott intézmény vezetője lesz.
Csák János miniszternek vállalnia kellene a felelősséget: inkább nem hirdet pályázatot és kinevez ő a pozícióra egy személyt, s vállalja ennek a következményeit. Azonban ez ilyen módon, ahogy most zajlik, nem tiszta, nem elfogadható. Hiller István szerint ezzel a módszerrel a kulturális szakma egy jelentős részét felbolygatja a minisztérium. Hozzátette, nem személyi problémái vannak, hanem koncepcionális hibát lát.
A korábbi oktatási- és kultuszminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztériumban van egy Közgyűjteményekért és Kulturális Fejlesztésekért Felelős Helyettes Államtitkárság. Most, a törvénymódosító javaslattal pedig létrehoznak egy közgyűjteményi központot a magyar állam apparátusán kívül. Felmerül a kérdés, hogy ezek után a minisztérium államtitkárságának mégis mi lesz a dolga.
Amennyiben a közgyűjtemények terén végbemenő mostani központosítás egyfajta előkészítése ugyanennek a folyamatnak például a zene és további művészetek terén, akkor meg kell kérdezni, mégis mi a célja a kormánynak a kultúra apparátusával.
Kiemelendő, hogy a közgyűjtemények központosításával még csak nem is a minisztérium alá vonják ezeket az intézményeket, hanem kiszervezik egy egészen új intézmény alá. Ezzel a lépéssel a kormány nem erősíti, hanem gyengíti a magyar államot.
Amennyiben ezt végrehajtják a zenében és más művészeti ágakban, akkor lesz egy, az állami apparátuson kívül eső rész, ezzel pedig a magyar állam érdekei ellen tesz a kormány, ez pedig nem nevezhető kulturális koncepciónak.
A másik érthetetlen és nehezen megmagyarázható része a törvényjavaslatnak a pedagógusok képzésére vonatkozó rész, ugyanis azt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bővítése által, ehhez az intézményhez is hozzá szeretnék rendelni. Hiller István rámutatott, az NKE-től 4,7 kilométerre van az ELTE Bölcsészettudományi Kara, melynek történelmi múltja van a pedagógusképzés terén. Az egyetem ilyesfajta bővítése biztosan több tízmilliárd forintba fog kerülni, és többszáz álláshelyet fog jelenteni, mindez azonban teljesen felesleges. Ezeket a tízmilliárdokat sokkal inkább a pedagógusok bérének rendezésére és a már létező egyetemek fejlesztésére kellene fordítani!