mszp.hu | Belföld
2021. július 02. 16:36

Megkezdődött a képviselői aláírásgyűjtés a Balaton kisajátítását legitimáló törvény normakontrolljáért

Megkezdődött a képviselői aláírásgyűjtés a Balaton kisajátítását legitimáló törvény normakontrolljáért
Az MSZP alkotmánybírósági beadványához a képviselők több mint egynegyedének aláírása szükséges. Mind az alkotmánybíróság, mind a Gazdasági Versenyhivatal segítsége sokat jelentene az ügyben, mielőtt májusban az új kormány hivatalba lép.

A fideszes maffiakormány az utolsó hónapokban még megpróbálja az összes természetes vízpartot lenyúlni – hangsúlyozta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója csütörtök reggel a Spirit FM Aktuál című műsorában.

„A Balatonnal kapcsolatosan 2000 óta volt egy törvény, amit a Fidesz 2018-ban megújított hangzatos célokkal a parti menti 30 méteres védősávokkal kapcsolatosan, hogy ott ne lehessen építkezni. A törvényben azonban felhatalmazást kaptak a miniszterek és a kormány, hogy kivételes esetben el lehessen térni ettől az általános szabálytól, de ezek a kivételes esetek egyre szaporodnak…” – emlékeztetett Molnár.

„Kezdeményezzük, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy ne lehessen törvényi szinttel kapcsolatosan kormányrendelettel eltérni ettől a nagyon fontos 30 méteres védősávtól, hiszen a jövő nemzedékei számára ez garantálja, hogy a Balaton megmaradjon a Balatonnak, és ne egy túlépített, túlzsúfolt betonteknő legyen végül pár év vagy évtized múlva” – jelentette be.

Az ügy lehetséges kimenetelét értékelve hozzátette, „Nagyon bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság ezeknek a jogszabályoknak az Alaptörvénybe ütközését meg fogja állapítani. Azaz, röviden összefoglalva, azt, hogy a törvénytől ne lehessen eltérni kormányrendelettel és miniszteri rendelettel”.

A kezdeményezés további menetéről a szocialista politikus elmondta, a parlamenti képviselők egynegyedének támogatása szükséges az AB beadványhoz, ezért minden ellenzéki pártot arra fognak kérni, hogy támogassák aláírásukkal ezt a beadványt, sőt a kormánypárti képviselőket is, „hiszen bízunk benne, hogy nekik is fontos az ökológiai egyensúly fenntartása”.

A Balaton-parti strandok belépőinek árcsökkentési terveiről elmondta, „Ezek a strandok tipikusan önkormányzati üzemeltetésben vannak: nem az önkormányzatok forrásait akarjuk elvonni, őket kompenzálnánk”.

Az egyértelmű cél Molnár szerint az, hogy magához a köztulajdonban lévő Balatonhoz – és nem egy magánpénzből kiépített strandhoz – ingyen le lehessen menni, ugyanakkor leszögezte, a kereskedelmi szolgáltatásokért természetesen továbbra is fizetni kell majd.

A közvetlen partok kapcsán elmondta, a jövőre nézve olyan szabályokat kell hozni, amelyek nem teszik lehetővé, hogy továbbra is luxusvillák épüljenek a Balaton köztulajdonban levő partján. „Nagyon bízom benne, hogy az Alkotmánybíróság belátható időn belül dönteni fog ebben a kérdésben, de, természetesen, a garancia a 2022-ben megalakuló köztársaságpárti kormány, például Karácsony Gergely vezetésével” – emelte ki az MSZP pártigazgatója.

Kapcsolódó párttagok