Belföld | méhnyakrák közlemény Orosháza
2012. november 05. 14:37

Méhnyakrák elleni védőoltás támogatása: a Fidesznek nem számít?

2010 őszén az MSZP városi szervezete programjába beillesztette többek között azt is, hogy támogatni kívánjuk a fiatalok körében a HPV-vírus elleni oltás beadását. Tettük ezt azért, mert a szakemberek azt mondták, hogy a nőket fenyegető második leggyakoribb daganat, a méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus ellen van hatékony módszer: az oltás.

2011 tavaszán, tehát több mint másfél éve, közleményben hívtam fel a figyelmet a méhnyakrák betegségre, és arra, hogy nagyon sok önkormányzat − Orosházával ellentétben − már évek óta támogatja a fiatalok körében a három oltás beadását. Az akkori megszólalásom apropóját az adta, hogy a szomszédos Kardoskút önkormányzata is döntött, ezt teszi. Már Kardoskút is.

Zalai Mihály alpolgármester erre a jó szándékú figyelemfelhívásomra akkor így reagált: „Egyetértünk az MSZP témafelvetésével. Sajnálatosnak tartjuk azonban, hogy mint minden értelmes dologban a szocialisták csak a pártpolitikai csatározás terepét látják. Füvesi Úr aggódása is hitelesebb lenne, ha politikai vagdalkozás helyett konkrét javaslattal állt volna elő.”

Tekintettel arra, hogy semmiféle vagdalkozás nem volt szándékomban, és a felvetésem ennél konkrétabb már nem is lehetett volna (nincs támogatás − legyen támogatás), nem is értettem ezt a szokásos kocsmastílusában előadott − városvezetőhöz és a témához méltatlan − választ, hát vártam türelemmel. Eddig.

Közben figyeltem a környező városok jó gyakorlatait, hiszen nem szégyen más településektől tanulni. Szarvastól például, ahol évek óta folyik ilyen program: „Önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít az egészség megőrzésére… Szarvas város képviselő-testülete ebben az évben is megvizsgálta egészségügyi programját, és úgy döntött, hogy idén is folytatja a méhnyakrák-megelőző programját”. Szentestől például, ahol komplex egészségügyi programot folytatnak évek óta, nagyon jó eredményekkel: „A Program sikere felülmúlta a várakozásokat… A Program fő elemei voltak: megelőzés, felvilágosítás, szűrés, védőoltások”. Vagy Békéscsabától például, ahol szintén évekkel ezelőtt kezdték az oltóprogramot.

Ami miatt úgy döntöttem, hogy mégis megtöröm a csendet, az az, hogy egy hódmezővásárhelyi hírrel találkoztam, ami szerint ott az oltóprogramot kiterjesztették, és immár nem hetediktől, hanem ötödiktől biztosítják a fiataloknak a kedvezményes oltást. Nyert ugyanis a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Vöröskereszt „Tegyünk együtt a méhnyakrák ellen!” című pályázatán. Ez egy hosszú ideje futó támogatási formája volt a Vöröskeresztnek, több beadási határidővel. A végső határidő ez év október 15. volt. Levélben fordultam a Polgármesteri Hivatalhoz, hogy tájékoztatást kérjek, vajon a mi önkormányzatunk is pályázott-e?

Idemásolom a választ: „Tájékoztatom, hogy Orosháza Város Önkormányzata a fenti címen meghirdetett pályázati kiírásra nem nyújtott be pályázatot.”

Sajnos ez jellemző a jelenlegi városvezetésre: elnyert pályázatokat adnak vissza, több száz milliókról mondanak le, ezért nincs fedett uszodánk például. Vagy − mint jelen esetben − egyszerűen nem is pályáznak, mert minek.

De hiszem, hogy ez is, mint minden, megváltozhat egyszer. Legkésőbb a következő önkormányzati választás után megalakuló új képviselő-testülettel.

Füvesi Sándor
önkormányzati képviselő