mszp.hu | gyász
2016. január 20. 15:47

Mély fájdalommal búcsúzunk Komáromi Istvántól

AZ MSZP fájdalommal és megrendüléssel búcsúzik a 72 éves korában elhunyt Komáromi Istvántól, a párt volt országgyűlési képviselőjétől, Kunszentmiklós város egykori alpolgármesterétől.

István 1943. december 2-án született Kolozsváron, szüleivel és testvéreivel 1945-ben települtek át Magyarországra. Általános és középiskolai tanulmányait Kunszentmiklóson végezte, 1964-től 1966-ig a kiskunhalasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban tanult. 1970-ben növénytermesztési szak-üzemmérnöki diplomát szerzett Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen.

Szakmai elhivatottságát, magas színvonalú tudását szakmai elismerései bizonyítják. Két alkalommal jutalmazták a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója címmel és megkapta a Szövetkezeti Munkáért Kitüntetést is. Kilenc év után ismét visszatért Kunszentmiklósra, volt munkahelyére. Az Egyetértés Termelőszövetkezet tagsága elnökké választotta, ezt a tisztséget 2008-ig töltötte be. A szövetkezetben végzett munkája mellett részt vett a település közéletében is.

Az 1990. évi önkormányzati választásokon egyéni jelöltként, függetlenként szerzett képviselői mandátumot. A tizenhárom tagú képviselő-testület kilenc szavazattal alpolgármesterré választotta. Tisztét társadalmi megbízatásként látta el. Emellett maradt ereje a helyi sportélet segítésére és a Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége elnökségének munkájában is részt vett.

Az 1992-es időközi országgyűlési választáson már az MSZP jelöltjeként indult a Bács-Kiskun megye 4. számú, Kunszentmiklós központú választókerületében. Az alacsony részvétel miatt a választás eredménytelen volt, de már akkor is első helyen végzett. 1994-ben az országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjeként megszerezte képviselői mandátumát.

István a törvényhozásban a Mezőgazdasági bizottságban, az MSZP-frakcióban pedig a mezőgazdasági munkacsoportban dolgozott.

Ugyanebben az évben az önkormányzati választásokon ismét bizalmat kapott a város lakosságától, Kunszentmiklós képviselőtestülete tagjává választották.

1998-tól már nem vállalt társadalmi-politikai tisztséget, ám érdeklődése az országos és helyi közélet eseményei iránt megmaradt. Ha véleményét kérdezték, a tőle megszokott őszinteséggel, kertelés nélkül mondta el azt.

Az aktív közéleti szerepvállalástól felesége romló egészségi állapota miatt vonult vissza. Mária sok gondoskodást igényelt, melyet férjétől folyamatosan megkapott. Az új esztendő első napján Marika 70 éves korában elhunyt, Pista szervezete még hat napig küzdött a betegséggel, majd követte feleségét.

A házaspár temetésére 2016. január 22-én 14 órakor kerül sor Kunszentmiklóson, az Alszegi temetőben.

Emléküket tisztelettel megőrizzük.

MSZP

Fotó: Soós Lajos/MTI