2011. január 13. 21:39

Merre tart a közoktatás?

A mostani kormánynak sosem voltak valódi tervei Magyarországgal. Kizárólag saját magukkal törődnek, a kormányzás felelősségét szükséges rossznak látják, ami együtt jár azzal, hogy a számukra fontos területeken érvényesítik a Fidesz érdekeit.

Amíg a világban a folyamatos változásra való felkészülés és alkalmazkodás képességeit átadó modern közoktatási rendszerek legjobb gyakorlatait keresik és alakítják ki napról napra, addig a Fidesz kormánya hátrahagyta ezt a stratégiai területet egy senki által meg nem választott pszeudopártnak, a KDNP-nek. Hoffmann Rózsa és pártja napról napra egyre büszkébb tájékoztatókban jelenti be, hogy miként fordítja vissza az idő kerekét az oktatásban, milyen területeken ért el visszalépést, és milyen további szabályokkal fogja még zártabbá, még kirekesztőbbé és még rugalmatlanabbá tenni a hazai közoktatást.

Az államtitkár asszony tevékenysége ellen mára már a Fidesz oktatáspolitikusai és nagyvárosi polgármesterei is egy emberként állnak ki. Lázár Jánostól Pokorni Zoltánon át a Kósa Lajos vezette Megyei Jogú Városok Szövetségéig minden érintett kritizálta terveit, javaslatait nevezték már "esszének", átgondolatlannak, kidolgozatlannak, túl általánosnak, minőségellenesnek, gazdaságilag megalapozatlannak.

Egyszer már megtörtént, hogy a Fidesz teljességgel leírt egy ágazatot egy láthatatlan koalíciós partner szövetségének kedvéért, amikor 1998-ban az akkori Független Kisgazdapártra bízták a mezőgazdaság vezetését. Azóta is emlékszünk a Chile-be tartó cseresznye, Japánba tartó dinnye, Thaiföldre utazó paprika és dísznövény, Marokkóba tartó búza abszurd elképzeléseire. Egyre inkább úgy tűnik, megvan az új Fidesz-kormány aktuális Torgyán Józsefe is.

Reméljük, a Fidesz gondolkodó politikusai és vezetői nyerik ezt a házon belüli csatát, és a következő évek iskolába járó generációi nem szenvednek helyrehozhatatlan károkat.

Kunhalmi Ágnes
az MSZP elnökségi tagja