hir24.hu | Belföld, Gazdaság | Hír24 választási csalás Baja
2013. szeptember 25. 11:49

Mesterházy: Az MSZP nyert Baján

A Hír24 vendége volt Mesterházy Attila, aki megerősítette: fellebbez az MSZP és az Együtt-PM, mert egyértelmű, hogy csalás történt a bajai időközi választáson.

A szocialista politikus szerint a baloldal a szavazatok 41 százalékának megszerzésével nyert a vitatott eredménnyel záruló hétvégi bajai voksoláson. Ha ebből az eredményéből indulunk ki, akkor közel sem azt mutatja a valóság, mintt amit a közvélemény-kutatási adatok - jelezte Mesterházy Attila, így utalva a Political Capital vasárnap közzétett mandátumkalkulátorára, amely szerint 2014-ben jó eséllyel újra kétharmadot szerez a Fidesz.

A kalkulátor természetesen nem számol azokkal, akik vagy nem tudják, melyik pártra szavaznának, ha most lennének a választások, vagy tudják ugyan, de nem árulják el. Vagyis a választók majdnem felével. Az látszik, hogy a Fidesznek van 2 millió szavazata, az MSZP-nek nincs. Arra a kérdésre, hogy miként kíván minél több embert megszólítani kampányával a szocialista párt, Mesterházy Attila elmondta: mindazokhoz szeretnének szólni, akik nyerhetnek egy baloldali kormányzással. Ide tartoznak szerinte a nők, a gyermekek, a munkavállalók, a kis- és középállalkozások, valamint a nyugdíjasok is.