mszp.hu | Belföld
2021. március 27. 11:33

Mesterházy: Borkait is bevédi a maffia-kormány

Mesterházy: Borkait is bevédi a maffia-kormány
A szocialisták úgy látják, csak az összevissza hantázás megy az egészség- és az igazságügyben is.

Sumákolás helyett az igazság kommunikálása és a korrekt cselekvés lenne a kormány feladata – mondta a kormány álságos toporgása kapcsán Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként.

„Egyelőre felesleges nyitásról beszélni, hiszen jelenleg egyre jobban bedurvul a járvány. Káros, ha egy miniszterelnök ilyenkor arról beszél, hogy majd „mindjárt lecseng”. Kaotikusan beszélnek: egy hete még azt mondták, hogy a pedagógusok várják meg a sorukat, ma meg azt, hogy elkezdik a pedagógusokat oltani” – emlékeztetett Mesterházy a nyitással kapcsolatos kommunikációs csődre.

„Világos, és a józan ész is azt követeli, hogy ne nyissák újra úgy az iskolákat, hogy a pedagógusok veszélyhelyzetben vannak. Ezt követeltük mi, a teljes ellenzék, és ami a legfontosabb, a pedagógusok szakszervezete is. Hál’ Istennek, ez most végre megtörténik! De mi beszélünk arról is, hogy például a boltokban és az élelmiszerboltokban dolgozók is a kritikus infrastruktúrákban dolgoznak – van még sok ilyen szakma –, és általuk mi, vásárlók is rengetegen ugyanúgy ki vagyunk téve a veszélynek” – figyelmeztett.

Az „oltási terv” tehát inkább egy „oltári káosz” – foglalta össze a válságkezelésről az MSZP álláspontját.

A szocialista politikus elmondta, Szakács László képviselőtársával több kérdést is intéztek a legfőbb ügyészhez az immár másfél éve eredménytelenül zajló, hírhedt Borkai-ügy nyomozásával kapcsolatban. Ismertette, Polt Péter válaszai kapcsán nem derült ki, hogy Borkai Zsolt, volt fideszes győri polgármestert egyáltalán kihallgatták-e már, bár úgy tűnik, elindul majd vele szemben valamilyen eljárás a kokainozós, örömlányokkal tarkított luxus yachtozásáról napvilágot látott videó következményeképpen.

„Nagyon „szemérmesen” hallgat a rendőrség és az ügyészség erről a kérdésről már másfél éve. Borkai talán segített tisztázni, mit is értett a miniszterelnök az akkoriban sokat hangoztatott „keresztényi szabadság” alatt: kurtizánokat, kábítószert és korrupciót. Ez lenne úgymond a keresztényi szabadság fideszes módra, bár azóta ezt nem is meri kiejteni a száján. Ugyanez igaz a Szájer-ügyre is, hogy ez a kormány bort iszik és vizet prédikál. A kamu értékeikről, „ideológiájukról”, amiről a propagandájukat csinálják, rendre fellebben a takaró, és látjuk, hogy meztelen a király” – mondta Mesterházy.

Hozzátette, „A magatartásuk azt mutatja, hogy fittyet hánynak a szabályokra! Fittyet hánynak arra a konzervatív értékrendre, amiről folyamatosan prédikálnak a választóknak”.

Elmondta, a Borkai-ügyben a hatóságok az elmúlt másfél évben lényegében semmilyen erőfeszítést nem tettek, ám ha egy maffiatag lebukik, elkapják, de befogja a száját és nem beszél feleslegesen, akkor bevédik, és nem kell megfizetnie a jogi árát sem, amit egyébként minden más magyar állampolgár megfizetne.

„Ez megint arról szól, mint már sok más fideszes képviselő esetében is, hogy „lopni lehet, csak lebukni nem”, és innentől életbe lép, hogy aki tartja a száját, azt a rezsim megvédi. Ennek része lehet az, hogy ennyire lassan halad a nyomozás és ennyire nem találnak semmit egy ilyen evidens ügyben másfél év után sem” – hangsúlyozta az MSZP-s képviselő.