Mesterházy Attila úgy fogalmazott: nem azt kiáltották, hogy "kötelet", "hanem azt, hogy börtönt, és mivel én a beszédemben is végig a jogállami igazságtételről beszéltem, a törvény előtti egyenlőségről, arról beszéltem, hogy a törvényeket még Orbán Viktornak, Mészáros Lőrincnek, Simicska Lajosnak és Lázár Jánosnak is be kell tartania".
Hozzátette: az emberek azt várják a következő kormánytól, hogy mindenkit egyenlően mérjen a törvény. Úgy vélte, a jogállami igazságtétel pedig azt jelenti, hogy nem "politikai komisszárok előtt kell felelniük azoknak, akik törvényt sértettek, nem politikailag motivált koncepciós perekben kell hogy feleljenek ezek az emberek, hanem a független magyar igazságszolgáltatás előtt".
Ennek végeredménye az, ha valaki bűncselekményt követett el, akkor megy a börtönbe - tette hozzá a politikus.
"Ezért mondtam azt, hogy azzal egyet tudok érteni, hogy lehet, hogy börtön lesz ebből, hiszen ezeket a közbeszerzéseket azért mindig körbelengi a korrupció" - mondta Mesterházy Attila.